Fricz: Az emberek máris csalódtak

Egyelőre megoszlik a politológusok véleménye arról, hogy az MSZP népszerűségének a közvélemény-kutatók által is jelzett csökkenése egy hosszabb, tartós folyamat kezdetét jelzi, vagy most csupán a négy évvel ezelőtt tapasztalt folyamatok ismétlődnek meg.

2003. 06. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP legfrissebb közvélemény-kutatói felmérések alapján tapasztalt népszerűségvesztése összefüggésbe hozható azzal, hogy az emberek rájöttek: a kormánynak nincs valódi koncepciója arra, hogyan húzza ki a gazdaságot a bajból – mondta Fricz Tamás. A politológus szerint a szocialisták most megindult népszerűségvesztése egy hosszabb folyamat kezdete lehet. Ezért elképzelhetőnek nevezte, hogy a Fidesz az ősszel megelőzheti az MSZP-t. Kijelentette: a kormányzat jelenlegi intézkedései azt mutatják, hogy a kabinet egyes társadalmi csoportok zsebéből kívánja egy „elnyújtott Bokros-csomaggal kivenni a pénzt”. Példaként említette a forint leértékelését, a gázáremelést, valamint a munkanélküliségi mutatók romlását, a kormány által újra megindítani kívánt privatizációs hullámot. Mint fogalmazott: az emberek egy év után abban is csalódtak, hogy a kormány mentes lenne a korrupciótól és a kétes gazdasági döntésektől, amelyek a „régi, kommunista kapcsolatok irányába mutatnak”. Szerinte az MSZP népszerűségvesztésétől a Fidesz még nem lesz népszerűbb. A legnagyobb ellenzéki pártnak a kormányzati hibák kemény bírálata mellett egy alternatív gazdaságpolitikát is fel kell vázolnia. Török Gábor politológus ezzel szemben úgy véli, hogy a két nagy párt mutatói most az előző ciklus során tapasztalt népszerűség-változásokat ismétlik. Szerinte nem lehet trendről beszélni, inkább a két párt erőviszonyának kiegyenlítődéséről, amely valószínűleg stabilizálódik majd.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.