Gyanús hajó görög vizeken

MTI
2003. 06. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fenntartja gyanúját a görög kormány az Égei-tengeren vasárnap feltartóztatott, robbanóanyagot szállító teherhajó rakományát illetően, és úgy ítéli meg, hogy ilyen nagy mennyiségű robbanóanyagot nem szállíthattak magáncégnek polgári felhasználásra – közölte tegnap Georgiosz Anomeritisz görög kereskedelmi, tengerészeti miniszter. Egy görög rádiónak adott interjújában a miniszter kijelentette: ha elfogadjuk, hogy nem egy állam és nem egy hadsereg a szállítmány végcélja, érthetetlen, hogy ezt a rakományt ilyen nagy mennyiségben egy magánvállalatnak küldik. A görög hatóságok vizsgálatát ez motiválja. Az illetékes hozzátette, a vizsgálat lefolytatását az a tény is ösztönzi, hogy a szállítmány hivatalos címzettje egy szudáni székhelyű vállalat.
A Marshall-szigeteken bejegyzett Alpha Shipping nevű cég tulajdonában lévő Baltic Sky nevű teherhajót, amely hetek óta bolyongott a Földközi-tengeren, a görög parti őrség tartóztatta fel vasárnap az Égei-tengeren görög felségvizeken. A hajó átvizsgálásakor 680 tonna robbanóanyagot, főként TNT-t és nyolcezer gyújtószerkezetet találtak egy nem létező kartúmi vállalat nem létező postafiókjának címezve. A szállítási naplóban azonban ammóniumnitrát-tartalmú bányászati anyagot tüntettek fel. Egy tunéziai cég hétfőn este a kérdéses robbanóanyag szállítójaként jelentkezett, és közölte, hogy polgári felhasználásra, a kartúmi székhelyű Integrated Chemicals and Development nevű szudáni cégnek szállították a nagy mennyiségű robbanószert, kereskedelmi megállapodás alapján. A tunéziai cég állítólag a szudáni hatóságok importengedélyével indította útnak a rakományt. A szudáni hatóságok kedden megerősítették, hogy a Görögországban lefoglalt robbanóanyag polgári célt szolgált, és felháborodásuknak adtak hangot a görög kormány magatartása miatt. Musztafa Oszman Iszmal szudáni külügyminiszter közlése szerint a hajó ammóniumnitrátot szállít, amelyet polgári használatra szántak. Az ammóniumnitrátot viszonylag magas nitrogéntartalma miatt elsősorban kettős hatású műtrágyaként használják fel; robbanószerként is egyre növekszik alkalmazása, mivel nagy erejű pusztításra képes.
Szudán az Egyesült Államok által terrorizmussal gyanúsított országok közé tartozik. A kelet-afrikai térségben az utóbbi időben megnövekedett a terrorizmus veszélye, a múlt héten ideiglenesen bezárták az Egyesült Államok kenyai nagykövetségét, és az amerikai gépek berepülését is korlátozták a Szudánnal szomszédos kelet-afrikai országba – emlékeztetett az AFP. A görög hatóságok a hajó héttagú legénysége ellen büntető eljárást indítottak robbanóanyag birtoklásáért, szállításáért és a tengerjog megsértéséért.
A nyugat-görögországi Asztakosz kikötőben veszteglő hajó veszélyes szállítmányát kirakodásra ítélték, és tegnap megkezdték elszállítani katonai raktárakba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.