Vagyonnyilatkozatának kiegészítését kérte tegnap Magyar Bálinttól (SZDSZ), az oktatási tárca vezetőjétől Géczi József Alajos (MSZP), a parlament mentelmi bizottságának elnöke. Géczi ugyanis ellentmondásokat talált a nyilatkozatokban Magyar lakóházának méretével kapcsolatban. Géczi azt szeretné, ha Magyar Bálint megjelölné: milyen hitelfelvételekkel, szívességi, baráti kölcsönökkel, illetve vagyonátcsoportosítással teremtette elő a szükséges fedezetet a botrányt kiváltott lakásvásárláshoz. Az eljárást kezdeményező két fideszes képviselőtől (Répássy Róbert és Nyitrai Zsolt) pedig azt kérte, egészítsék ki beadványukat azzal, hogy csak vélelemre alapozzák-e azt az állításukat, miszerint a miniszter vagyonnyilatkozatából nem vezethető le a nagy értékű ingatlan megvásárlása, vagy erre bizonyítékuk is van. Az oktatási minisztérium közleményben tudatta, hogy az éppen egy ciprusi konferencián tartózkodó tárcavezető hozzájárul a zárt vagyonnyilatkozatának felhasználásához a további vizsgálatokban.
A mentelmi bizottság elnöke sajtótájékoztatóján azt is elmondta: nem kezdeményezi összeférhetetlenségi eljárás megindítását Magyar Bálinttal szemben. Ismert: Répássy és Nyitrai azért kezdeményezte, mert a miniszter közvetlenül azelőtt vette fel a maximális, 30 millió forintos lakáshitelt, hogy ennek legmagasabb összegét a kormány 15 millió forintra szállította le. A két ellenzéki képviselő szerint Magyar ezt a sürgős lépését azok alapján a bizalmas információk alapján tette, amelyhez kormánytagként fért hozzá. Géczi azonban úgy látja: semmi nem támasztja alá, hogy Magyar bizalmasan szerezte meg azt az információt.
A Fidesz továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a bizottság folytassa le a vizsgálatot Magyar Bálint ingatlanvásárlása, illetve kedvezményes, államilag támogatott hitelfelvétele ügyében – olvasható Répássy Róbert közleményében. Kifejtette: elfogadhatatlan, hogy a testület kormánypárti elnöke önhatalmúlag dönt egy ellenzéki beadványról, és még csak nem is terjeszti a bizottság tagjai elé. A Fidesz Medgyessy Péterhez fordul az ügy tisztázása érdekében, annál is inkább, mert a miniszterelnök még nem válaszolt arra a fideszes írásbeli kérdésre, hogy Magyar Bálinton kívül kik voltak azok a kormánytagok, akik az utolsó pillanatban vettek fel lakáshitelt. Úgy tudjuk, a konkrét választ banktitokra hivatkozva tagadta meg a kancellária.
Varju László, az MSZP frakcióigazgatója ugyanakkor Nyitrai Zsoltról állítja, hogy tíz hónapig volt egy önkormányzati tulajdonú cégben felügyelőbizottsági tag. A mentelmi bizottság elnöke a szocialista képviselőt hiánypótlásra kérte fel, mert az nem jelölte meg, hogy kéri-e az összeférhetetlenségi eljárás megindítását.
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!