Horváth Aladár megbukott

Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat eddigi ügyvezető alelnökét választották elnöknek a tegnapi rendkívüli tisztújító közgyűlésen. A jelenlévő 35 képviselő Horváth Aladár eddigi elnöktől egyhangúlag megvonta a bizalmat. Horváth nem fogadja el, de iránymutatónak tartja a döntést.

Hanczár János
2003. 06. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horváth Aladár a rendkívüli ülés előtt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) székházában tartott sajtótájékoztatón bejelentette: nem tartja jogszerűnek a gyűlés összehívását, ezért az ott hozandó határozatokat sem fogadja el. Mint mondta: az OCÖ szervezeti és működési szabályzata azt írja elő, hogy az ügyvezető elnök csak kezdeményezheti az ülést, azonban azt csak az elnök hívhatja össze. Horváth Aladár ezt meg is tette, és a jövő hét pénteket jelölte meg annak időpontjául. Horváth megjegyezte: jogi lépéseket kíván tenni, mert nem tudja elfogadni, hogy „egy nap alatt meg lehet egy puccsot szervezni”. Hozzátette azonban, ha „legális körülmények között” a jövő héten ellene szavaznak, azt elfogadja. Ha pedig az általa törvénytelennek tartott rendkívüli közgyűlésen azt mondja a többség, hogy „mennie kell”, azt tudomásul veszi, és a jövőre nézve iránymutatónak tartja.
Kolompár Orbán a rendkívüli ülésen elmondta: Horváth Aladár három hónapos elnöki tevékenysége alatt bizonyossá vált, hogy „nem integráló, hanem megosztó személyiség”.
*
Hozzátette: az elnök politikai sárdobálásra használta a helyzetét. Szerinte, ha a képviselők többsége kéri a rendkívüli közgyűlés összehívását és meghatározza az időpontját is, akkor azt meg kell tartani. A közgyűlés résztvevői egyhangú szavazással elfogadták az a javaslatot, amely szerint Horváth által a jövő péntekre összehívott ülést nem tekintik legitimnek. Visszautasították azt is, hogy a volt elnök a sajtóban antiszemitizmussal vádolta az önkormányzat meg nem nevezett tagját. Kolompár kiemelte: Horváthra szükség van, hiszen az elmúlt években bizonyította, hogy a diszkriminációval kapcsolatos területet szakmailag jól képviseli.

Elnökhelyetteseknek Kövesi Vilmost és Balogh Józsefet választották, az országos főkoordinátor Balogh Gyula lett, a kabinetek működésének összehangolását Várnai Márton végzi. A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány társelnöke továbbra is Dógi János lesz.

Farkas Flórián, az OCÖ korábbi elnöke lapunknak elmondta: minden kormányzati és pártpolitikai támogatás ellenére bebizonyosodott, hogy Horváth alkalmatlan vezetői tisztsége betöltésére. A Horváth által tartott sajtótájékoztatón elhangzott vádakat alaptalannak nevezte. Ezeket arra a hírre közölte, amely szerint az OCÖ székházában Rózsahegyi György pénzügyi szakértő egy, a 2002. évet vizsgáló pénzügyi revízió által kimutatott, ötvenmillió forintos hiányról beszélt. Ennek a fele szerinte „személyi felelősséghez köthető”, és büntetőeljárással végződhet. A jelentést Horváth szavai szerint kedden átadta Kiss Péter kancelláriaminiszternek, kérve, hogy juttassa el a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak.
Teleki László roma ügyekért felelős politikai államtitkár szakmai szempontból nem tartja jónak az OCÖ tegnapi döntését. „Esélyt sem adtak Horváth Aladárnak, az OCÖ elnökének arra, hogy bizonyítsa: tud-e dolgozni vagy sem” – jelentette ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.