Átvette az ellenőrzést a Gázai övezet északi részén a Palesztin Hatóság az izraeli hadsereg vasárnap esti kivonulása után, az izraeliek pedig megnyitották az övezetet átszelő főutat. Izrael azt követően kezdte meg a kivonulást, hogy három fontos palesztin fegyveres szervezet bejelentette: három hónapra felfüggeszti Izrael-ellenes támadásait. A szélsőséges szervezetek három, a Fatah hat hónapra hirdetett feltételes fegyvernyugvást. A tűzszünetet bejelentő palesztin szervezetek valamennyien a palesztinok elleni célzott támadások beszüntetését, a palesztin területek blokádjának feloldását és a bebörtönzött palesztinok szabadon engedését szabták feltételként. A szélsőséges szervezetek az izraeli megszállás megszüntetésére, míg a Fatah a palesztin állam létrehozására szólított fel a Gázai övezetben és Ciszjordániában.
Az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai tegnap délután bejelentette: vállalja, hogy feltételekhez kötött tűzszünetet tartanak az Izrael-ellenes támadásokban. A Fatahhoz tartozó fegyveres csoport a radikális Hamász és az Iszlám Dzsihád vállalása után közleményben jelentette be ígéretét – írta az AFP francia hírügynökség.
*
Izrael mindazonáltal hűvösen fogadta a négy palesztin szervezet – a Hamász, az Iszlám Dzsihád, a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért és a Jasszer Arafat palesztin elnök vezette Fatah – bejelentését a tűzszünetről, és Szilvan Salom külügyminiszter közölte: további erőszakos cselekményektől tart. Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök üdvözölte a fegyveres csoportok tűzszüneti bejelentését. Ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy a palesztinok soraiban megőrizzék az egységet, és úgy vélte, ennek érdekében további párbeszédre van szükség.
A Fehér Ház felszólította a Palesztin Hatóságot, hogy határozottan lépjen fel az Izrael-ellenes erőszak ellen, ugyanakkor derűlátóan úgy ítélte meg, hogy a két fél bizalomerősítő intézkedéseinek hatására új korszak köszönthet be a békefolyamatban. Üdvözölte a palesztin szervezetek döntését Kofi Annan ENSZ-főtitkár is. A világszervezet genfi székhelyén közzétett nyilatkozatában annak a reményének adott hangot, hogy az izraeliek és a palesztinok is mindent megtesznek a tűzszünet betartása érdekében. A főtitkár egyúttal köszönetet mondott az egyiptomi kormánynak a megállapodás érdekében kifejtett erőfeszítéseiért.
A csapatkivonást követően az izraeli hadsereg hétfőn reggel megnyitotta a Gázai övezet északi és déli részét összekötő főutat. A Gázai övezet legfontosabb közlekedési útvonalát két és fél évi szünet után szabadították fel a forgalom számára: az útról elvonultak a harckocsik, és a buldózerek eltávolították a betonból és homokból több helyen emelt akadályokat. Az első palesztin gépjármű ezt követően indult útnak a Gázai övezet északi részéről, Kfar Daromból. Az út megnyitása szerepel a közel-keleti rendezést célzó nemzetközi útitervben.
Palesztin illetékesek megerősítették, hogy az izraeli kivonulás a szóban forgó körzetből megtörtént. Az izraeliek és palesztinok újabb biztonsági tanácskozást kezdtek hétfőn a csapatkivonások következő szakaszáról. A találkozón jelen volt Mohammed Dahlán palesztin belbiztonsági államminiszter; az izraeli küldöttség összetétele nem ismert – jelentette az izraeli rádió.
Közben palesztin biztonsági forrásból bejelentették, hogy az izraeli hadsereg szerdán kivonul a Ciszjordánia déli részén fekvő Betlehem körzetéből. Ugyancsak visszavonulnak Beit Szahur, Beit Dzsala és el-Kader településekből. Ariel Saron izraeli miniszterelnök kedden találkozik Mahmúd Abbász palesztin kormányfővel – jelentette be az izraeli rádió. Értesülése szerint a két politikus a nemzetközi útitervről folytat eszmecserét Jeruzsálemben. Az izraeli külügyminiszter a knesszet külügyi és védelmi bizottsága előtt hangsúlyozta: Izrael nem érintett a Palesztin Hatóság és a palesztin terroristaszervezetek közötti megállapodás által, mert az amerikaiakkal egyetértésben a terroristaszervezetek infrastruktúráinak leszerelését követeli. Ezért a palesztin hatóságoknak el kell kobozniuk az illegálisan birtokolt fegyvereket, és véget kell vetniük a gyűlöletre és az erőszakra való szításnak – tette hozzá Szilvan Salom.
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!