Bár a hazai gazdasági életben problémák vannak, ez nem tükröződött a pénzügyi szektor idei első háromhavi adatából – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Szepesi György, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főosztályvezetője.
Elmondta: a bankszektor adózás előtti eredménye 58,7 milliárd forintot tett ki, ami a PSZÁF adatai szerint az idei első negyedévben 40,4 százalékkal volt magasabb, mint 2002. első negyedévében. Ez pedig jelentős javulás a bankszektor jövedelmezőségében, s ennek köszönhető, hogy a magyarországi bankszférában nem volt érezhető a gazdasági növekedés megtorpanása.
Szepesi György közölte: a bankszektorban a tőkearányos nyereség az idei év első három hónapjában 25,08 százalékra nőtt a 2002. első negyedévi 20,52 százalékról. Az eszközarányos nyereség pedig az idén az első negyedévben a tavaly első három havi 1,9 százalékról 2,24 százalékra emelkedett.
A főosztályvezető kitért arra, hogy az ez év januári spekulatív külföldi tőkebeáramlás következtében a bankszektor mérlegfőösszege és likviditása januárban jelentősen megemelkedett. Ez a jegybanki intézkedéseket követően március végére állt vissza a tavaly szeptemberi szintre, de a bankszektorban a külföldi források aránya mindvégig magas maradt. A főosztályvezető elmondta, hogy a befektetési vállalkozások fúziói tavaly lezajlottak, így 24-25-re csökkent a szektorban működő cégek száma.
Harmincéves a Draconian Times, a rock sötét katedrálisa















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!