Jegyzék a szomszédokhoz

Hírösszefoglaló
2003. 06. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jegyzéket intézett a Külügyminisztérium a kedvezménytörvény által érintett valamennyi szomszédos ország budapesti külképviseletéhez; a tárca a kormányközi vegyes bizottságok összehívására tett javaslatot. A vegyes bizottságok a magyar javaslat szerint a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényben szereplő kedvezmények igénybe vételének módjáról tanácskoznának. A kedvezménytörvényen azonban már egy betűt sem szabad változtatni, hiszen az eurokonform, teljes mértékben védhető és képviselhető, mondta Tabajdi Csaba (MSZP), az ET parlamenti közgyűléséhez delegált magyar küldöttség vezetője. A politikus szerint a szlovák felet minősíti, hogy még tárgyalni sem akar a kedvezménytörvény végrehajtásáról a magyar kormánnyal.
Szlovákiában szintén a kormány tegnapelőtti, éles hangú nyilatkozatát kommentálják. A Magyar Koalíció Pártja elnökének lesújtó a véleménye. Az Új Szónak nyilatkozva Bugár Béla emlékeztetett arra, hogy a szlovák parlament már elfogadott egy, az eredeti kedvezménytörvény ellen szóló nyilatkozatot, a kormány azonban ennél is sarkítottabban fogalmaz. A háttérben munkáló lehetséges indítékokra utalva a politikus megjegyzi, „valakik” abban versenyeznek, „vajon ki a nagyobb szlovák, ki pedig kevésbé az”. Hasonló módon fogalmazott a Národná Obrodának Rastislav Tóth szlovák politológus, amikor kifejtette, hogy a miniszterelnök kedvezménytörvény elleni retorikája inkább csak a szlovák választóknak, közülük is elsősorban azoknak a hazafiaskodó rétegeknek szól.
Horvátországnak Szlovákiával és Romániával ellentétben ugyanakkor nincs kifogása az ellen, hogy a területén élő magyarok éljenek a magyar kedvezménytörvény kínálta lehetőségekkel, jelentette ki tegnap éppen a szlovák fővárosban a hivatalos látogatáson tartózkodó Ivica Racan kormányfő. Szerinte a kedvezménytörvény elfogadásától elzárkózó, azt kifogásoló országoknak kétoldalú tárgyalásokon kellene tisztázniuk a kérdést Budapesttel. Végképp indokolatlannak nevezte, hogy a magyar jogszabály kérdése egész Európát megterhelje és nemzetközi perlekedéssé terebélyesedjen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.