A helyi önkormányzatok 56 százaléka – törvénysértő módon – nem készített gazdasági programot, így erre vonatkozó döntéseit a pillanatnyi szükségletek és lehetőségek alapján hozta meg 1998 és 2001 között – derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) összefoglalójából. Növekedett az önkormányzatok pénzügyi befektetései között az állampapírok aránya, de – lényegesen kisebb arányban – ismert, alacsony kockázatú befektetési jegyeket is vásároltak.
A számvevőszék szerint a pénzügyi befektetéseknél jellemző hiba az értékvesztés elszámolásának elmulasztása, valamint az, hogy hiányzik az arra vonatkozó szabályozás. „Az értékvesztés elszámolása és annak nyilvántartása az önkormányzatok 31 százaléka esetében szabálytalan. A forgóeszközök között nyilvántartott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékvesztéséről a költségvetési beszámolók adatai teljesen megalapozatlanok” – áll a jelentésben.
Az ÁSZ kedvezőtlen tendenciának tartja, hogy a helyhatóságok működési hiányuk áthidalására rugalmas folyószámla-hitelkeretet vesznek igénybe számlavezető bankjuktól. A hitelkeret éves törlesztése azonban általában elmaradt, így a hitel halmozódása figyelhető meg. Az ellenőrzés tapasztalatai alapján az Állami Számvevőszék az önkormányzati törvény módosításának kezdeményezését javasolja a belügyminiszternek a helyi önkormányzatok gazdasági programja tartalmi követelményeinek és elkészítési határidejének meghatározására, valamint a hitelfelvételi korlátok szigorítására.
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!