Kedvezőtlen a privatizációs környezet

Hunyor Erna
2003. 06. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több szempontból is aggályos a privatizáció mielőbbi lebonyolítása – nyilatkozta lapunknak Papcsák Ferenc fideszes parlamenti képviselő, az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagja. A Mol-pakett egy részének mostani értékesítése ellen – véleménye szerint – két érv is szól: ilyen mértékű forintingadozásnál nem szabad kockáztatni a tranzakció sikerét. Másrészt: fennáll az elkótyavetyélés lehetősége. Mert bár arra a kérdésre a pénzügyminiszter sem adott választ, hogy mekkora bevételre számít az állam a Mol Rt., a Mahart Rt. és a Marton Seed eladása következtében (ezek értékesítéséről döntött legutóbb a kormány), de kormánykörökben azt rebesgetik: 110-120 milliárd forinttal is megelégednek a Mol-pakettért, miközben az legalább 230 milliárd forintot ér.

Az MVM Rt. eladásának pedig az a veszélye – fogalmazott Papcsák Ferenc –, hogy ha magánkézbe kerül a cég, az új tulajdonos abban lesz érdekelt, hogy minél több bevételre tegyen szert, ez pedig drasztikus energiaár-emeléshez vezethet.
Úgy vélte, jól látható, hogy a rendszerváltozás utáni MSZP– SZDSZ-kormányok tevékenysége a korábban megtermelt javak felélésében mutatkozott meg leginkább. A mostani pénzügyi célok eléréséért éppen az ÁPV Rt.-t kényszerítik arra, hogy a még meglévő, olykor stratégiai fontossággal bíró cégeket is eladják.
Papcsák Ferenc ennek okát leginkább abban látja, hogy ez a kormány nem rendelkezik kiforrott, egységes és következetes gazdaságpolitikai koncepcióval, amelynek legékesebb bizonyítéka – folytatta – az, hogy a közelmúltban még a baloldali elemzőktől is a legrosszabb jegyet kapta az ÁPV Rt.-t felügyelő miniszter egyéves munkájára.

„Azt pedig kifejezetten felháborítónak tartom – mondta Papcsák Ferenc –, hogy olyan unikális cégeket is, mit a Tokaj Kereskedőház vagy a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., piacra dobnak.”
Szavai szerint az sem érthető, hogy miért akarják a Szerencsejáték Rt. 49 százalékát eladni. Hacsak nem a 49 százalékért járó jutalékra fáj valakinek a foga. Tavaly az rt. 10,3 milliárd forintos adózás előtti nyereséget könyvelt el – mondta. Hangsúlyozta: a privatizáció lényege, hogy keressenek egy jelenleginél jobb tulajdonost az adott cégnek. Ám ha a jelenlegi jól teljesít, akkor minek a csere?

A képviselő elképesztőnek nevezte azt, hogy a kormány veszteségeit külföldi hitelekből kívánja fedezni, amire éppen most vett fel 500 millió eurót. Emlékeztetett: az előző tíz évben nem vettek fel hitelt a költségvetés hiányának finanszírozására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.