Készülőben a kormányzati válságterv?

Medgyessy Péter miniszterelnök várhatóan szerdán, a tihanyi kormányülés után jelenti be, milyen gazdasági lépéseket kíván megtenni a kabinet még az idén – értesült lapunk. Ezekre azért van szükség, mert látványosan csökkent a működő tőke beáramlása.

2003. 06. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Információink szerint jövőre sem várható a reálbérek emelkedése a közszférában, azaz a kormány az inflációnak megfelelő béremelésre készül. Kovács László szocialista pártelnök egy hét végi fórumon úgy fogalmazott: a jövő évi költségvetés is takarékos lesz. Mint mondta, nem áll jól a magyar gazdaság, ám szó sincs arról, hogy válságban lenne.

A hét végén ismét Kövér Lászlót választották a Fidesz országos választmánya elnökének. A testület felhatalmazta a Szövetség elnökét az új társszervezeti szerződések megkötésére a Fidelitasszal, a kereszténydemokrata szövetséggel és a kisgazda egyesülettel.

A tanácskozást követően Rogán Antal frakcióvezető-helyettes közölte: a kormány egyéves tevékenységének eredményeként a magyar gazdaság a válság felé sodródik. Arra szólította fel Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy állítsa le az állami vagyon erőltetett privatizációját, amíg a vagyon értéke nem nő az EU-csatlakozás után elvárt szintre.

Kövér László kijelentette: a Fidesz szerint továbbra is kérdés, hogy kik gazdagodtak meg a Pannonplast-ügy kapcsán, és érintettek-e mindebben Medgyessy Péter pénzügyi körei. A választmány egy határozatot is elfogadott, amelyben arra kérik az országgyűlési képviselőcsoportot, hogy ellenzéki képviselők bevonásával részvizsgáló-bizottságot hozzanak létre a pénzügyi visszaélés hátterének felderítésére, mivel a kormánypártok megakadályozták a parlamenti vizsgálóbizottság gyors felállítását.
Gátlástalansággal, feszültség és gyűlölet szításával vádolta a Fideszt Kovács László az MSZP országos választmányának szombati ülésén.

Részletek a 3. oldalon

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.