Kiszámítható árfolyamot várnak a cégek

Hírösszefoglaló
2003. 06. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2001 közepe óta tartó forinterősödés ugyan nem lehetetlenítette el a vállalatokat, de exportjövedelmezőségük és versenyképességük jelentősen romlott – összegezhető a Kopint-Datorg nemrég elkészült felmérése alapján. A nemzetközi recesszió és a minimálbér gyors emelkedése mellett a forint árfolyamának erősödése az utolsó csepp volt a pohárban – idézte a Kopint-Datorg által megkérdezett 153 vállalkozás egyik válaszadóját Palócz Éva, az kutatóintézet tudományos vezérigazgató-helyettese.

A Kopint-Datorg kiinduló hipotézise azonban – amely szerint a forint erősödése 2001 közepe és 2003 áprilisa között rontotta az export versenyképességét, sőt, vállalatokat lehetetlenített el, és a vállalati jövedelmek újraelosztását eredményezte – csak részben igazolódott – mondta az MTI-nek Palócz Éva. „Az viszont vitathatatlan, hogy az árfolyam erősödése túl gyors és túlságosan nagy mértékű volt, hiszen egy év alatt már a tíz százalékot is meghaladta. Így a vállalati alkalmazkodásra nem volt elég idő” – tette hozzá.

Általánosítható tapasztalat – elsősorban a könnyűipari és élelmiszer-ipari vállalkozásoknál –, hogy a kis és közepes, hazai magántulajdonban lévő, Budapesttől távol eső, bérmunkában exportáló cégek vannak a leginkább kiszolgáltatva a forint erősödésének és a külső változásoknak. A március–áprilisi felmérés idején az euró árfolyama 243–244 forint volt, s ez az árfolyam a cégek 42 százalékának volt nyereséges, 37 százalékának nullszaldós, 21 százalékának veszteséges. A válaszokból az derült ki, hogy 245 forint feletti euróárfolyam az átlag számára már nyereséges exportot eredményez. Ugyanakkor a vállalkozások folyamatos fejlődéséhez, a létszám megtartásához 250–260 forint közötti forintárfolyamot tartanak kívánatosnak.
Főleg a textil-ruházati, illetve az élelmiszer-ipari válaszadók fogalmaztak igen kritikusan a forinterősödés kapcsán. A 245 forintos euróárfolyam mellett az ágazat cégeinek 80 százaléka tönkre fog menni, s 2004-ben csak az üzemek harmada marad fenn.

A gépipari cégek gazdálkodását a recesszió negatívabban befolyásolta, mint a forinterősödés. „Érdekes, hogy a válaszadók többsége 250 forintnál gyengébb árfolyamot nem tartott valószínűnek”– idézett a vizsgálat megállapításaiból Palócz Éva. Ugyanakkor a válaszadók többsége az árfolyam-stabilitást hiányolta, és a kiszámítható, tervezhető árfolyamot fontosabbnak tartotta a konkrét értéknél.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.