Második alkalommal készült országos szintű lakossági közvélemény-kutatás a magyar rendőrség megítéléséről az utóbbi hónapokban. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) ezentúl félévente megismétli a nemzetközi szinten már bevált módszert a lakosság rendőrséggel szembeni elégedettsége alakulásának mérésére.
Fischer György, a felmérést készítő Magyar Gallup Intézet kutatási igazgatója tegnap ismertette az eredményeket. Elmondta: a tavaly őszi vizsgálatot követően, az idén májusban kérdeztek meg ezerötszáz embert a rendőrség, a rendőrök munkájáról. A két felmérés adatait összehasonlítva kiderül, hogy az elmúlt fél évben javult a lakosság elégedettsége. Míg ősszel 44 százalék ítélte kedvezőbbnek a magyar rendőrök tevékenységét, addig májusban már 51. A májusi adatok szerint az elmúlt egy évben a felnőtt lakosság 41 százaléka került kapcsolatba valamilyen módon (legtöbben közúti ellenőrzéskor) a rendőrséggel. A legelégedettebbek a rendőrök udvariasságával és segítőkészségével voltak, míg legkevésbé az ügyintézés gyorsaságával, a várakozási idővel.
A megkérdezettek 37 százaléka szerint az utóbbi két évben javult, 21 százalék szerint viszont romlott a közbiztonság. Ugyanakkor nem változott érdemben a rendőri korrupció mértékéről alkotott lakossági vélemény. Eszerint tíz rendőr közül négy korrupt. Tavaly ősszel 9, most 8 százalék mondta azt, hogy személyesen is találkozott korrupt rendőrrel. A polgárok csaknem fele (47 százalék) úgy vélekedik, hogy a rendőrség nagyobbrészt vagy teljes mértékben politikai befolyás alatt áll.
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!