Magyarok a paradicsomban

Telt ház van Hawaiin – az Amerikához tartozó szigetcsoport a gazdag turisták első számú célpontja. Nem olcsó hely ez, de itt egész évben kellemes a klíma és az időjárás, valamint az ideális páratartalom kockázatmentessé teszi a pihenést. Hawaii az álmok világa: a világ üdülőturizmusának fővárosáról sokunknak a földi paradicsom jut az eszébe. Waikiki Beachen magyar turistával ritkán találkozni, de a szigeteken százával élnek egykori honfitársaink.

Aloha, köszönt a felirat Honolulu repülőterén, de mivel mi nem utazási irodával utazunk és nem fizettük be a harmincöt dollárba kerülő üdvözlést és transzfert, nekünk nem jut a virágfüzéres fogadásból. Hogy az illúzió mégis teljes legyen, tizenegy dollárt beruházunk egy élővirág-koszorúba, aztán nyolcért bevisz az iránytaxi a szállodába. Működik a kelet-európai agy: az első fél órában máris spóroltunk fejenként tizenhat dollárt. Később kiderül, hogy a városi bazárban kilencvenkilenc cent a virágkoszorú – igaz, műanyagból.
A világ talán legismertebb fürdőhelyének, Waikiki Beachnek a főutcája olyan, mint egy gigantikus bevásárlóközpont: világcégek márkaboltjai sorakoznak kilométereken át, elegáns éttermek, kávézók, szállodák és gyorsbüfék szorításában. És elképesztő mennyiségű élelmiszerbolt: a hawaii ABC (tényleg ez a neve) a kispénzű turisták számára nyújt alternatívát egydolláros hot dogjával és gazdaságos kiszerelésű felvágottjaival.
Hawaii egyáltalán nem olcsó, de sehol nem találkozni a főszezonban a Balatonon tapasztalható mentalitással: a kínálat nem tolakodó, nem verik át a turistát a pénzéért. Valahogy úgy van kitalálva az egész, hogy ha az emberben megjelenik a vágy valamire, mondjuk egy fagylaltra, akkor – és csak akkor – meglát két-három helyet, ahol mérnek fagylaltot. S ha nem sajnálja a három dollárt, akkor biztosan nem háromnegyed adagot kap, és kifogástalan lesz a minőség is.
Koldust alig látni, ám a szociális jellegű adakozásra nyílik mód: a legforgalmasabb részeken szép számmal találni az európai fővárosok sétálóutcáin már megszokott „szoboremberek”. Ám itt ez is szebb-újabb-meglepőbb: az újságpapírember padot, kutyát hajtogatott a napilapokból, és maga is beöltözött – még a kontaktlencséjén is Times Bold típusú betűk sorakoznak. Rezzenéstelen arccal ül, csak akkor mozdulva, ha valaki pénzt dob a szintén papírból hajtogatott kalapjába. A másik szenzáció a vasember, akinek pálcikalábát (az eredetit egy virágvázába rejtette) nőalakot formázó rongybábu hegeszti. A kompozíciónál láttunk már sokkal rosszabb modern szobrot a különféle múzeumokban, de elképzelni sem tudom, milyen lehet az élő műalkotás arcbőre az órákon át viselt rozsdasmink után.
Az első magyarral egy kirakatban találkozunk, videokazetta-borító formájában. Attila, The Hun a neve a reprezentatív felsőtestű fiatalembernek, s csak tüzetesebb vizsgálódás után derül ki, hogy a felnőttfilmet az egynemű szerelem híveinek kínálják. Csakhamar kiderül, hogy igazi nagyhatalom vagyunk e területen: a magyar testépítők kazetták tucatjain próbálnak örömet szerezni egymásnak és a kedves nézőnek. Persze jók vagyunk a hagyományos műfajban is: a Budapest by night bögyös-faros macái mindent megtesznek a pozitív országimázs érdekében.
Pearl Harborban csap meg minket először a háború szele, igaz, ennek a támadásnak már több mint ötven esztendeje volt hírértéke. Az ingyen látogatható emlékhelyen magyar nyelvű szórólapot is kapunk, a kikötőben engedik fényképezni az épp arra járó hadihajókat is.
De beszéljünk a strandokról, hiszen az 1778-ban az angol hajóskapitány, James Cook által felfedezett szigetcsoport fő vonzereje mégis az égszínkék víz és a pálmafákkal szegélyezett, aranysárga tengerpart. Óriási élmény alábukni a korallszigeteknél, és ezernyi hallal együtt figyelni a víz alatti csodát. O’ahu sziget minden olyan helyén, ahol több van egy vödörnyi víznél, van hal: a strandokon, a szökőkutakban és a patakokban ficánkol az ezerszínű csoda. Soha nincs melegebb harminc foknál, de hűvösebb sem húsznál – ideális a nyaralásra. Csak arra kell vigyázni, az itthon vásárolt, „erős”, tizenötös fényvédő faktorú naptej helyett ott a negyvenest javasolják. Mi saját, vedlő bőrünkön tanultuk meg a hawaii aranyszabályt.
Akinek van pénze, mindent kipróbálhat a vízben elképzelhető sportok közül. Az ott hétköznapinak számító szörf, búvárkodás, vitorlázás és a motorcsónak vontatta ejtőernyő mellett a gyors vizű hegyi patakokban van rafting és hegyikajak, de van mód siklórepülésre és helikopteres szigetnézésre is. Aki pedig az aszfalton bemutatható kunsztokra vágyik, bérelhet húszméteres luxuslimuzint és ultratrendi homokjárót is szőke cicababával.
Az összesen százharminchét szigetből (ebből öt nagyobb) álló állam 1959 óta tartozik Amerikához. Jelenleg 1,2 millió lakosa van, a többség a turizmusban vagy a hadseregnél dolgozik (komoly hadikikötők vannak a szigeteken). Az évente idelátogató hétmillió turista évi tizenegymilliárd dollárt költ, a legkomolyabb bevételi forráshoz juttatva ezáltal az államot. A pénzükért cserébe földöntúli kényelmet és felejthetetlen élményeket kapnak. A több mint hetvenezer hotelszoba (a kétszemélyes szállás átlagára napi százötven dollár) kihasználtsága csaknem nyolcvanszázalékos! A legtöbben a „mainland”-ről, vagyis az amerikai kontinensről érkeznek, ám elképesztően sok a japán turista is. Még sincs zsúfoltság az utcákon és a strandokon, a terület ugyanis elég nagy ahhoz, hogy tumultus nélkül kiszolgáljon ennyi üdülni vágyót. Sem a szeptember 11-i terrortámadás, sem a közelgő háború nem rengette meg az üzletet: idén januárban több mint félmillió látogató érkezett Honoluluba (döntő többségük légi úton), az általuk elöltött öt és fél millió vendégéjszaka tizenkét százalékkal nagyobb a tavaly januárinál. Érdekes adat, hogy itt van a világ legfejlettebb telekommunikációs hálózata, és a történelem során most először kormányozza egy republikánus nő az államot.
Néhány nap felhőtlen lubickolás után magyarok után kezdünk nyomozni a szigeten. A népszámlálás adatai szerint ugyanis a lakosság 0,24 százaléka (egész pontosan 2631 fő) magyar származású. Itt él és dolgozik elismert építészként a budapesti Operaház tervezőjének, Ybl Miklósnak a fia, többen dolgoznak-tanulnak az óceán és a trópusi növények kutatásáról híres egyetemeken, és vannak magyarok a hadiiparban is.
A világszerte ismert festő házaspár, a Makk család egy álomszép házban él Honolulu kertvárosában. Makk Imre (Americo Makk) Győrszentmártonban született a húszas évek végén, majd a bencéseknél végezve a képzőművészeti főiskoláról ösztöndíjat kapott Rómába. Azóta bejárta a világot: Sao Paulóban a képzőművészeti akadémia tanáraként sok székesegyház és bazilika festésére kapott megrendelést. Tíz művészeti akadémia és társaság tagja, számos aranyérem nyertese, európai, brazil, olasz és amerikai lapnak művész munkatársa. Felesége, Makk Éva még kanyargósabb életutat járt be: Etiópiában született, Párizsban és Rómában tanult, Latin-Amerikában élt a Hawaiiba költözés előtt. Mindketten neves portréfestők: államfők, amerikai elnökök arcképét készíthették el. A festő házaspár több kiállítással hívta fel a figyelmet a magyarok történelmére és az 1956-os szabadságharcra: utóbbi harmincéves évfordulóján a washingtoni sajtóklubban, majd a szenátus rotundájában állíthatták ki a képeket, miközben a magyar delegáció még megnézni sem volt hajlandó a szovjet elnyomást megjelenítő műalkotásokat.
A Makk család menye, Sylvia kanadai magyarként került Hawaiira, és „Magyar Tyúkól” néven szervezi az itt élő magyar feleségek életét. A tucatnyi menyecske havonta egyszer találkozik, anyanyelvén tárgyalva meg a világ dolgait. Ritkán járnak az óhazába, Sylvia is felnőtt korában látogatott Budapestre először. Nem csak nekünk volt balszerencsénk, ők is ritkán találkoznak Honoluluban magyar turistákkal, de egy érdekességre felhívták a figyelmünket: a Waikiki Beach főutcáján látott mozdulatlan szoboremberek meglepő mozgásokat mutatnak be az „Attila” és „Levente” kifejezések hallatán.