A Jobbik Magyarországért Mozgalom nyilatkozatban ítéli el, hogy az ORTT panaszbizottsága nyíltan az MSZP és a kormány engedelmes karjaként működik és ahelyett, hogy a sajtószabadság ügyét elősegítené, azt szájkosárral kívánja korlátozni. Márványi György, a Kádár-korszak MTV Híradójának egykori főszerkesztő-helyettese, jelenleg az MSZP sajtótagozatának ügyvezetője készítette ugyanis azt a beadványt, amely alapján a panaszbizottság még nem jogerős határozatban elmarasztalta Lovas Istvánnak a Vasárnapi Újság május 25-én elhangzott jegyzetét. Miről is van szó? E jegyzetben Lovas István a sajtószabadság elleni súlyos támadásokat ismertette. Többek között idézte György Péter baloldali, liberális esztétát, aki szerint „Ha élne Kádár, hát nyugodtan felléphetne Friderikusz Sándor műsorában, amely egyébként a szólásszabadság fogalmából csinál kabarét”. A közszolgálati televízió másik műsoráról sem hízelgő az esztéta véleménye, amit szintén idéz Lovas István: A Nap-kelte „semmi egyéb, mint a politikai osztály önélvezetének és önreklámjának szerénytelen színpada… Ha van televízió, amely minden áldott reggel hosszan árt a demokrácia szellemének, akkor a Nap TV az”. Lovas aztán a jegyzetében kitért arra is, hogy Gyárfás Tamás, a reggeli műsor producere a kormánypárti szolgálatot olyan fokra emelte, amely gyakorlatilag példátlan az elmúlt tizenhárom esztendőben. Például, aki megnézi a Nap TV lapszemléjét, az megbizonyosodhat erről, mert ilyet csak a kádárista időkben vagy egy diktatúra felé hajló ország médiájában láthat. Lovas István jegyzetében elmondta, hogy a reggeli lapszemlében az első a kormánypárti Népszabadság, majd azt követi a kormánypárti Magyar Hírlap és a kormánypárti Népszava. A sort az egyetlen ellenzéki napilap, a Magyar Nemzet zárja, amely egyébként messze nagyobb példányszámú az előtte szemlézett Magyar Hírlapnál és a Népszavánál.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom nyilatkozata arra is felhívja a figyelmet, hogy a szintén állami kézi vezérléssel működő Magyar Távirati Iroda eddig példátlan módon sietve, a nem jogerős határozat kommentálására kérte az SZDSZ egykori képviselőjét, az ORTT panaszbizottságának SZDSZ-es elnökét, Molnár Pétert, aki a határozatot kommentálva „haladéktalan változtatásokat” sürgetett.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint ez egy újabb támadás a sajtószabadság ellen, mert most már azt a műfajt is támadják, a jegyzetet, amely a legszubjektív, s amelynek szabadnak kell lennie, mint a tartalmának. Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke úgy látja, hogy a Medgyessy-kormány első számú célpontja a Vasárnapi Újság és – elsősorban – az ott elhangzó jegyzetek. De nemcsak itt próbál nyomást gyakorolni a közszolgálati médiára, hanem a Magyar Televízió Éjjeli Menedékhely című műsorát is tűz alá vette. Az MSZP és az SZDSZ így azokat a maradék hídfőállásokat is meg akarja semmisíteni, lehetetlenné tenni – fejtette ki Vona Gábor –, amelyek a közszolgálatiság szellemében megpróbálják a magyar lakosságot kiegyensúlyozottan, sokoldalúan tájékoztatni.
Lapunk csütörtöki számában hasonlóan vélekedett Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke is, aki szerint az ORTT határozata újabb bizonyíték arra, hogy a közszolgálati rádió kormányzati nyomás alatt áll. Ugyanitt hozzáfűzte, hogy Lovas Istvánnak a média szabadságáról elmélkedő jegyzetét szakmailag korrekt írásnak tartja.
Vona Gábor alelnök végül kitért arra is, hogy Molnár Péternek a Magyar Távirati Irodának adott nyilatkozata megkerülése minden sajtóetikának, minden sajtónormának. Az MTI úgy tett, mintha csak egyetlen vélemény létezne, a szabad demokrata Molnár Péteré, és meg sem kérdezte más pártok képviselőit, meg sem hallgatott más véleményt. Hogyan lehet így beszélni a sajtó pluralizmusáról, függetlenségéről? Azt is hozzátette, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem hallgathatja el a jobboldali kormányok felelősségét, mert mindkét alkalommal elmulasztották, hogy a média területén a kiegyensúlyozottságot megteremtsék. Például az előző kormány Körmendy Ékes Judit vezetése alatt duzzasztotta fel az eredetileg hattagú ORTT panaszbizottságot annak sokszorosára a jelenlegi kormány feltétlen híveivel, a médiatörvény rendelkezéseit kijátszva. Az alelnök úgy vélte, hogy ma Magyarországon médiadiktatúra van, amely a negyedik hatalmi ággá nőtte ki magát. Ez a baloldali, liberális média mindenkit ellenőriz, manipulál és megzaboláz.
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!