Megfélemlítési kísérletként, a gyógyszergyártók lejáratásának újabb részeként értékeli az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) javaslatát. Mint azt Székely Krisztina, a szervezet elnöke elmondta: az OEP hangulatkeltésének célja, hogy elterelje a figyelmet az egészségbiztosító tevékenységének hiányosságairól. Példaként említette: több hónapos késésben van az OEP, hiszen a jogszabály szerint április 30-ig le kellett volna zárnia a gyártókkal a tárgyalásokat az új árakról, ám ez eddig meg sem kezdődött. Hangsúlyozta: nem éppen befektetőbarát viselkedés a legsikeresebb vállalkozásokat az APEH-hal riogatni, bár készséggel állnak a vizsgálat elébe.
Mint azt tegnap megírtuk: az OEP és a Pénzügyminisztérium is kezdeményezi, hogy az adóhatóság fokozottabban figyeljen a nagy gyártók promóciós költségeinek elszámolására, s még a soron kívüli ellenőrzés lehetősége is felvetődött. Sokan tudni vélik ugyanis, hogy egyes gyógyszergyártó cégek úgynevezett receptdíjat fizetnek a termékeiket felíró orvosoknak azért, hogy ösztönözzék azok eladását. A saját medicinák felírását törvénytelenül jutalmazó cégek azonban jogszerűen nem számolhatják el az ilyen jellegű kiadásaikat. Az OEP tevékenysége arra irányul és azon gyártói törekvéseknek felel meg, hogy a jogszerű, normakövető magatartást tanúsító cégek ne kerülhessenek hátrányba azokkal szemben, akik illegális eszközöket vesznek igénybe a piac térnyeréséért – mondta Bartucz Attila, az OEP szóvivője.
Zelenszkij Oroszország elleni támadással melegített a Trumppal való találkozóra















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!