Mégis megtérítik az elemi károkat?

Ugyan Németh Imre agrárminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy az idén nem fizetnek a termelőknek támogatást az elemi károkra, a kormány mai ülésén mégis foglalkozik az aszály és a fagy okozta terméskiesések kompenzálásával.

Nagy Ottó
2003. 06. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tegnap a támogatás mértékét még nem közölte, csupán annyit mondott, hogy a súlyos kieséseket szenvedett termelők normatív támogatásban részesülnek, és egy ötéves hitelcsomag bevezetését is fontolgatja az agrártárca a kisebb károkat szenvedett termelők számára.
A növénytermesztők és az agrárium többi szereplője mellett a tojástermelők is anyagi támogatást kérnek a földművelésügyi minisztériumtól a szükséges állatjóléti, illetve a piaci versenyhez elengedhetetlen technológiai beruházások megvalósítása érdekében.
A lapunk által megkérdezett szakemberek úgy látják, ha nem érkezik a túltermelési válsággal küzdő ágazat számára állami segítség, akkor az európai uniós csatlakozás után még a nagytermelők is tönkremennek, és a most még olcsó, de akkor majd drága importtojás elárasztja Magyarországot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.