Megosztott az MDF

Az MDF több vezető politikusa is megerősítette tegnapi hírünket, amely szerint a párt kétnapos frakcióülésén megfogalmazódott Dávid Ibolya pártelnök leváltásának lehetősége.

Tábori Gabriella
2003. 06. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét elmélyülni látszik az MDF-en belüli törésvonal Dávid Ibolya pártelnök támogatói és a változást sürgető ellentábor között – legalábbis erre utal Lezsák Sándor alelnöknek a frakció évértékelő tanácskozásán elhangzott beszéde. Ez azt is mutatja, hogy a párt februári tisztújításán a pártelnök, illetve a „belső ellenzéket” az elnökségben képviselő Lezsák Sándor, Gémesi György közötti kiegyezés nem működik tovább. – Beszédében Lezsák Sándor, a párt egyik alapítója, mostani alelnöke az MDF jövőjére vonatkozó három alternatívát vázolt fel – erősítette meg a lapunkban megjelent hírt Font Sándor frakcióvezető-helyettes. Hozzátette: az ott elhangzott felszólalás szerint az MDF számára a legnagyobb esélyt támogatottsága növelésére az jelenti, ha Dávid Ibolya az európai parlamenti (EP) választásokon az MDF listavezetőjeként indul, és helyét az elnöki poszton Medgyasszay László veszi át, mint egy, az MDF-en belüli különböző erővonalakat integrálni képes személy. Herényi Károly frakcióvezető azt mondta: Lezsák nem szólította fel lemondásra az elnököt, „csak felvázolt egy alternatívát, amelyben ez szerepelt”. Közleményében Dávid Ibolya nem cáfolta a lapunkban megjelent hírt, ám jelezte: szerinte a Magyar Nemzet az utóbbi időkben tendenciózusan igyekszik az MDF rossz fényben való feltüntetésére. Medgyasszay László azt nyilatkozta: nem számított Lezsák felszólalására, meglepetésként érték az alelnök szavai. Jelezte: továbbra is támogatja Dávid Ibolyát.
Úgy tudjuk, mind több MDF-es bírálja, hogy a párt támogatottsága tartósan nem növekedett, amióta Dávid Ibolya áll a párt élén. MDF-es képviselőkkel folytatott háttérbeszélgetések tanulsága, hogy az utóbbi időben nőtt a pártelnökkel elégedetlenek aránya.
*
Az MDF frakciója a napokban levelet ír Szili Katalin házelnöknek, amelyben azt javasolja, hogy a T. Ház térjen vissza a háromhetenkénti ülésezési rendre – mondta Herényi. Közölte: levélben szólítja fel Hende Csabát, hogy „amennyiben képes rá, aktivizálja magát a képviselőcsoport munkájában”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.