Megújult az RMDSZ döntéshozó testülete

Wagner T. István
2003. 06. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az utóbbi hónapokhoz hasonlóan folytatódik minden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) „kisparlamentjében”, a Szövetségi Képviselők Tanácsában (SZKT). A tavasszal lezajlott területi választásokon az SZKT-tagság több mint felét megújították. A testület szombaton Marosvásárhelyen tartotta alakuló ülését. Frunda György szenátort elsöprő többséggel újraválasztották SZKT-elnöknek, akárcsak az ügyvezető elnökség élén tisztségét 1993 óta betöltő Takács Csabát, illetve az általa jelölt alelnököket.
Az SZKT-frakciók megalakulásakor kiderült, a korábbi belső ellenzék, az időközben mozgalommá átalakított Reform Tömörülés is folytatja a csatározást a testületben. A Nemzeti Polgári Centrum nevű frakció alelnöke Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő lett, a Reform Mozgalom elnöke, és tagja Toró T. Tibor is, a Tőkés László püspök nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületét irányító ügyvivő elnök is. Az SZKT-ban – amint az Markó Béla szövetségi elnök beszámolójából kiderült – folytatódtak a viták. A Tőkés-féle fórummozgalom kemény kritikákat fogalmazott meg, és az említett új frakció nevében felszólalók is kifejtették, hogy az RMDSZ nem az erdélyi magyar közösség autonómiájának megteremtése érdekében politizál. Az új, belső erőviszonyok az úgynevezett Markó-vonal további erősödésével jellemezhetőek, maga az elnök a szombati ülésen nagyotmondással vádolta mindazokat, akik szerinte demagóg, reális megoldásokat nem kínáló ígéretekkel tudatosan félrevezetik a kisebbségi közösséget.

Az SZKT és a Szövetségi Egyeztető Tanács együttes ülésén a résztvevők fontos állásfoglalást fogadtak el. Eszerint a módosított kedvezménytörvény alkalmazható a szomszédos országokban, és a jogszabállyal kapcsolatos viták lezárása Magyarországon, az érintett államokban és az Európa Tanácsban egyaránt kívánatos.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.