Megvilágosodtam. Rájöttem valamire, ami eddig rejtve volt előttem. És ahogy az lenni szokott, most már semmit sem értek. De kezdjük a legelején. Felfedeztem, hogy Shakespeare klasszikus dilemmájának, a „Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés”-nek nincs semmi értelme az emberiség létszáma szempontjából, vagyis teljesen mindegy, hogy vagyunk-e vagy nem, a föld lakosságának mennyisége változatlan marad. Elgondolásomat, a mindegy-lét-elméletet a következőképpen vezettem le:
Talán megfigyelte a kedves olvasó, hogy minden rajta kívül létező ember nem ő. Így ha például nagy bulira vagy esküvőre, ne adj’ isten temetésre megyünk, akkor a körülöttünk megfigyelt ismerősök, ismeretlenek számát egy kicsit se befolyásolja az, hogy ott vagyunk-e vagy sem. Mert ha ott vagyunk, akkor is ugyanannyi embert látunk magunk körül, mintha hiányoznánk a társaságból, és térfigyelő kamerával néznénk őket.
Ha elmehetnénk a saját temetésünkre, és az üres koporsónk mögött gyalogolnánk, a gyászmenetben ugyanazokat az arcokat látnánk, pontosan ugyanannyi barátot és rokont, mintha a koporsóban fekve, lyukakon lesnénk körül. A különbség csupán annyi lenne, hogy az előbbi esetben a mi kezünket ráznák meg részvétükről biztosítva a gyászolók, míg az utóbbi esetben rokonainknak mondanák el ugyanazt.
Igen, igen, jól érzik! E gondolatmenet következménye drámai: ha a mindegy-lét-elméletet minden személyre vonatkozólag igaznak tartjuk – márpedig semmi nem indokolja, hogy bárkit is kivonjunk hatóköre alól –, akkor minden egyes ember szempontjából a föld lakossága állandó, függetlenül attól, hogy ő meghalt-e vagy sem.
E tétel érvényességét a születésre is kiterjeszthetjük: hiszen ha megszületünk, körülöttünk szintén ugyanannyi embert látunk, mintha meg sem születnénk, és csak égi kamerával figyelnénk a kórházat vagy a szüleink házát…
Összefoglalva: gyakorlatilag az emberiség létszáma állandó kellene hogy legyen, függetlenül attól, hányan halnak meg, és hányan születnek. Ennek ellenére mindenhol olyan statisztikák olvashatók, hogy a népesség szaporodik. Ez tehát szemenszedett hazugság, az adatok szemérmetlen manipulálása.
De kinek áll érdekében, hogy ilyen hamis információkkal bombázza a világot? Bárki is az, megérdemelné, hogy felakasszák. Persze akkor sem javulna a helyzet, hiszen elméletem alapján mindegy, hogy a bűnös él-e vagy nem, az emberiség létszáma ugyanannyi marad. Hülye egy helyzet. Tán jobb lett volna, ha föl se fedezem ezt az egészet…
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!