Népünnepély volt szombaton a szekszárdi Duna-híd avatásán az SZDSZ Tolna megyei szervezeteinek ötlete nyomán. A hídavató előtti helyi esemény – ahová több mint tízezer embert vártak – 25 millió forintba került, ám ezt a költséget nem a szervezők vállalták, hanem a Magyar Hídépítő Konzorcium fővállalkozócégei fizetik a nyereségük terhére. A szekszárdi Duna-híd hivatalos átadása és forgalomba helyezése július 4-én lesz – az eseményen várhatóan részt vesz Medgyessy Péter miniszterelnök is. A kormányfői látogatás várható költsége hárommillió forint. Információink szerint a szombatra szervezett esemény egyik fő célja a kormány infrastruktúrafejlesztési programjának népszerűsítése. Ez is része az utóbbi napok eseményeinek, amikor is a gazdasági és közlekedési tárca elkerülő utakat helyezett forgalomba, többek között a megyében levő Bátaszéken. A kormány viszont azokat az infrastrukturális létesítményeket adja át sorra, amelyek építéséről még az Orbán-kabinet döntött, és a beruházások az előző ciklusban kezdődtek el. A szekszárdi Duna-híd, illetve a hozzá csatlakozó 19 kilométeres autóút 22 hónap alatt készült el, az építkezésről 2000-ben döntött az előző kormány. Szekszárd térségében a Duna-híd megépítése korábban is napirenden volt, ám nem hazai beruházásként, hanem külföldi tőkéből készült volna el, az áthaladásért pedig magas díjat szedtek volna az üzemeltetők. A koncessziót egy külföldi befektetőcsoport kapta meg, ám öt év elteltével megszűntek az építési, illetve üzemeltetési jogok.
„Tolna megye 75 éves álma valósult meg a szekszárdi Duna-híd elkészültével. Négy olyan esztendő volt hazánk életében, amikor valamennyien arról beszéltünk, hogy mit, hogyan lehet valóra váltani. Ebből az összefogásból, a közös akaratból születhetett meg e híd” – áll abban a közleményben, amit tegnap adott ki a Fidesz két képviselője, Fónagy János volt közlekedési miniszter és Koltai Tamás. A sors különös fintora – fogalmaztak –, hogy a hidat egy olyan ember avatja majd fel – rendes szabadsága miatt majd csak jövő pénteken –, aki mindent megtett annak érdekében, hogy lejárassa azokat, akik a létrejöttét segítették.
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!