Rendőri túlkapások a paksi demonstráción

A parlament környezetvédelmi bizottsága tegnap a szocialista képviselők távolmaradásával rendkívüli ülést tartott a paksi atomerőmű üzemzavarával, és a létesítménynél tartott Greenpeace-tüntetéssel kapcsolatban. A tárgyalás után Turi-Kovács Béla (Fidesz) kijelentette: a kormányt és az erőmű vezetőit is felelősség terheli a Pakson történt mulasztások és rendőri túlkapások miatt.

2003. 06. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Köllő Imre rendőr-alezredes, Paks rendőrkapitánya leszögezte, a tüntetőkkel szembeni eljárásnál nem vettek igénybe titkosszolgálati eszközöket. Elmondta: a rendőrség úgy értesült előzetesen a demonstrációról, hogy elolvastak egy interneten terjesztett Greenpeace-levelet.
Hatala József vezérőrnagy, az ORFK közbiztonsági főigazgatója és Bálint Ferenc, a felügyeleti és ellenőrzési hivatal vezetője is állította: a rendőrség a tüntetésen nem alkalmazott „az indokoltnál szigorúbb kényszerítő eszközöket”, nem sérültek az emberi jogok,
és nem történt személyi sérülés sem.
Illés Zoltán (Fidesz) kétségbe vonta az elhangzottakat, és azt mondta, hogy a rendőrök eleve gyűlölettel viseltettek a környezetvédő aktivistákkal szemben.
Több képviselő – köztük Gusztos Péter (SZDSZ) – is jelezte: a beszámolók nem győzték meg őket arról, hogy a tüntetőkkel szembeni kényszerítő intézkedések valóban nem lépték túl azt a szintet, amit az adott helyzet megkívánt.
– A Nemzetközi Atomenergia- ügynökség előzetes tájékoztatásából egyértelműen kiderült, hogy a szocialista kormány által kinevezett paksi vezetők súlyos hibákat vétettek – hangsúlyozta Koltai Tamás (Fidesz), aki felszólította a kormányt, hogy ne mentegesse tovább a felelősöket, hanem tegyen meg mindent az emberek biztonságát garantáló feltételek megteremtéséért.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.