Energiaadó
Szöghy
A fogyasztókat terhelő energiaadó bevezetését indítványozza a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A hír szerint az adó nagysága a felhasznált energia fűtőértékéhez igazodna, és célja a környezetterhelő tevékenységek visszafogása. Javasoljuk a levegőszennyező szén-dioxid-kibocsátásával járó lélegzés megadóztatását is.
Fejbe lőtte magát
Szolgálati fegyverével fejbe lőtte magát tegnap hajnalban egy rendőr a budapesti Gyorskocsi utcai fogdán – tájékoztatta lapunkat Unger Pál, a BRFK ügyeletese. Elmondta: búcsúlevelében a 44 éves főtörzsőrmester magánéleti gondjaival magyarázta tettét. Az eset körülményeit államigazgatási eljárásban vizsgálják. Egy év alatt ő volt a tizedik rendőr, aki önkezével vetett véget életének. (G. J. J.)
Kiugrott a hetedikről
Túlélte a zuhanást egy fiatal nő, aki a hetedik emeletről ugrott ki csütörtök éjjel Budapest XVIII. kerületében. A mentők az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe szállították a sérültet, akinek állapota súlyos. (MTI)
Pirula a szívroham megelőzéséért
Brit kutatók szerint egy hat gyógyszer kombinációjából összeállított pirula megelőzhetné a szívrohamok és agyvérzések legalább 80 százalékát, ha a szívbetegek, a cukorbetegek többsége és emellett minden 55 év feletti ember szedné azt. Az amerikai szívgyógyászok szövetsége azonban máris vitatja az elképzelést. Szerintük a gyógyszer veszélyes lehet az egészséges emberekre, ugyanakkor nem lenne elég erős annak, akinek komoly szívpanaszai vannak. (MTI)
Visszafordult a Boeing
A British Airways egyik Boeing 777-es gépének csütörtökön vissza kellett fordulnia a Londontól délre lévő Gatwick repülőtérre, mert a repülőgéptörzsről levált egy fémdarab a levegőben, és megsértette a gép két kabinablakát is. A hírt tegnap jelentette be a brit légitársaság szóvivője. Az utasok és a gép egy pillanatig sem voltak veszélyben – hangsúlyozta a szóvivő. (MTI)
Börtönévek az olajtolvajoknak
Három év alatt 1,750 millió liter gázolajat lopott a Mol Rt. zalaegerszegi finomítójából az a bűnözői csoport, amelynek 15 tagját összesen csaknem 45 év börtönre ítélte tegnap első fokon a Zalaegerszegi Városi Bíróság. Egy, az egerszegi finomítóba fáradt olajat újrafeldolgozásra szállító dombóvári és döbröközi cégtulajdonos átalakított tartálykocsijával először kisebb, majd nagy tételben hordták ki éveken át a gázolajat a telepről. (MTI)
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!