Igor Ivanov Budapestre látogat
Budapest. Igor Ivanov orosz külügyminiszter július 2-án Budapestre látogat. A külügyi szóvivő tájékoztatása szerint Ivanov magyar partnerével, Kovács Lászlóval áttekinti a kétoldalú kapcsolatok helyzetét, és előkészíti az orosz kormányfő ősz folyamán esedékes magyarországi látogatását. (MTI)
Jogtipró törvény
Sydney. Több emberi jogi szervezet is bírálja az új ausztrál terrorizmusellenes törvény tervezetét, amely lehetővé tenné, hogy a titkosszolgálatok őrizetben tartsanak akár 16 éves személyeket is azon gyanú alapján, hogy információval szolgálhatnak terrortevékenységről. (MTI)
Őrizetben a diákvezér
Teherán. Őrizetbe vették az iráni hatóságok Abdollah Momenit, a demokratikus változásokat követelő diákmozgalmak egyik vezetőjét – közölték a fiatalember barátai. Golam Reza Zarifiján, az iráni vezetésnek a felsőoktatásért felelős illetékese szerint a tüntetések során mintegy 80 diákot vettek őrizetbe, közülük 32-őt Teheránban. (MTI)
Meghalt Thatcher férje
London. 88 éves korában elhunyt Sir Denis Thatcher, Margaret Thatcher volt brit kormányfő férje. Sir Denist jó ideje ápolták szívbetegséggel. Több mint 50 évig élt házasságban politikus feleségével, Margaret Robertsszel, aki több mint egy évtizedig volt Margaret Thatcherként Nagy-Britannia konzervatív miniszterelnöke. (MTI)
Jegybankelnökök az EKB ülésén
A tíz csatlakozó ország jegybankelnökei, köztük Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tegnap először vettek részt megfigyelőként az Európai Központi Bank (EKB) Általános Tanácsának ülésén. A tanács napirendjén szerepelt többek között az euróövezeten belüli, illetve kívüli tagállamok és a csatlakozó országok gazdasági, monetáris és pénzügyi folyamatairól folytatott eszmecsere. (MTI)
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!