Röviden

Nő a létminimum Tavaly a létminimumérték egy főre jutó havi összege átlagosan 33,9 ezer forint, a Magyarországon tipikusnak tekinthető, vagyis két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás esetében 125 013 ezer forint volt a Központi Statisztikai Hivatal számításai szerint. A 2001-es adatok szerint Magyarországon a két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás esetében a létminimum havi értéke 114 ezer forint volt, az egy főre jutó havi átlagos érték pedig 30,9 ezer forint. (MTI) Indiai–kínai közeledés Atal Behari Vadzspaji indiai és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök olyan elvi nyilatkozatot írt alá Pekingben, amelyben India most először kifejezetten elismerte, hogy „a Tibeti Autonóm Terület a Kínai Népköztársaság területének része”. Kína erre mintegy válaszul egy külön határegyezményben közvetve elismerte India felségjogát az India által 1975-ben bekebelezett, egykori Szikkim királyság felett, s a határszakaszon átkelőt fog nyitni a két ország. Ez a határszakasz az 1962-es indiai–kínai határháború óta zárva volt. (MTI) Élményfürdő nyílt Debrecenben Az országban egyedülálló, fedett, mediterrán élményfürdőt adtak át tegnap a debreceni Nagyerdőben; a 2,2 milliárd forintos költséggel épült Aquaticum nyolc hónap alatt készült. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere az avatáskor elmondta: a város a beruházáshoz a Széchenyi-terv fürdőfejlesztési pályázatán egymilliárd forintot nyert el, 700 millió forint hitelt vettek fel, 500 milliót pedig saját forrásból biztosítottak. (MTI) Az OM felbontja a szerződést is Az oktatási tárca szakképzési helyettes államtitkára kezdeményezte a Nemzeti Szakképzési Intézet főigazgatójánál, hogy bontsa fel az Idea-Lab Kft.-vel kötött ötszázmillió forintos megbízási szerződést. A hivatalos indoklás szerint problémák voltak a teljesítéssel. A korábbi szakképzési államtitkár, Sári Lajos a szerződés miatt mondott le júniusban, miután fényderült kapcsolatára az Idea-Labbal. (MTI)

MTI
2003. 06. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.