Röviden

Csúszik a székházpályázat Július elején írja ki az MSZP azt a székházpályázatot, amely alapján körvonalazódhat, milyen legyen a párt új központja – közölte lapunkkal Tóbiás József. A pártigazgató korábban azt mondta: a műegyetemistáknak szóló felhívást májusban teszik közzé. (P. Z.) Belgium enged A következő belga kormány megalakításáról tárgyaló szocialista és liberális pártok meghajoltak az amerikai nyomás előtt, és elfogadták, hogy sürgősen benyújtják azt a törvénymódosítást, amely csak belga állampolgárok vagy Belgiumban tartózkodó idegenek esetén tenné lehetővé eljárás indítását háborús bűnök ügyében. (MTI) WTO-eljárás indulhat Horvátország ellen Hazánk WTO- (Világkereskedelmi Szervezet) vitaindítási eljárás kezdeményezését helyezte kilátásba Horvátországgal szemben az élelmiszer-egészségügyi importkorlátozás miatt, amelyet az idén júniusban vezetett be déli szomszédunk. A Külügyminisztérium közleménye szerint a horvát importkorlátozás, amely ötvenmillió dollár értékű magyar exportot érint, „a világon egyedülálló, messze túlmegy az EU egyébként szigorú szabályozásán is”. (MTI) Elutasított RMDSZ-javaslat A román alkotmányban változatlan formában megmarad az a meghatározás, hogy Románia nemzetállam, mivel a román képviselőház az alaptörvény módosításáról folytatott vitában elutasította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség változtatási javaslatát. (MTI) Vita a munkaidőről Nem kíván tárgyalni a heti munkaidő csökkentésének mértékéről és idejéről az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói oldala a pénteki plenáris ülésen, legfeljebb annak elvi feltételeiről – hangsúlyozta Dávid Ferenc szóvivő a napirendet előkészítő szakbizottsági ülésen. A szakszervezeti oldal képviseletében Hódi Zoltán szóvivő ugyanakkor határozottan leszögezte: reális célkitűzésnek tartják a törvényes munkaidő 38 órára csökkentését 2006. január 1-jétől. (MTI)

MTI
2003. 06. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.