Az előzetes terveknek megfelelően június 17-én, délben teljes létszámban megérkezett a magyar Gasherbrum I–II. expedíció csapata az alaptáborba, amely a Baltoro-gleccser morénakúpjainak egyik kis völgyében, a Gasherbrum-gleccser betorkollásánál, 5100 méteres magasságban helyezkedik el – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Marcsa Barbara, az expedíció sajtóügyeiért felelős Arany-Média Hírügynökség (AMH) munkatársa. A helyszínen – ahol 6 másik expedíció is táborozik – felállították a konyhát és a két közösségi sátrat – közölte az AMH-val Kollár Lajos expedícióvezető.
Másnap az alaptábori sátrakat állították fel, majd dr. Rigó István, az expedíció orvosa a csapat tagjain műszeres vizsgálatot végzett, amelyből kiderült, mindenki egészséges.
Június 19-én Várkonyi László és Klein Dávid összeszerelték és felállították a tábor információs központját, amely napelemekkel és aggregátorral működik. Ezekkel együtt megépítették a WC- és fürdősátrakat, valamint mindenki megkapta a személyes, illetve a hegyi élelmiszereket.
Huszadikán reggel Erőss Zsolt, Nedeczky Júlia, Vörös László, Várkonyi Bea, Ács Zoltán, Csollány Katalin, Mécs László és Ugyan Anita elindult az 5950 méter magasságon lévő I. tábor felé, s felállítottak egy sátrat. Este 8 óra körül mindannyian visszatértek az alaptáborba.
Mint megtudtuk, az időjárás eddig kifogástalan, hiszen napközben szinte zavartalan a napsütés, 20–25 Celsius-fok meleg van, gyenge a légmozgás. Délután és este a felhősödés és a hószállingózás az általános, hajnalban pedig mínusz 10 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet.
Zelenszkij Oroszország elleni támadással melegített a Trumppal való találkozóra















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!