Egyfajta tűzszünet állt be tegnap a munkáspárti brit kormány és a BBC között, miután mindkét fél ultimátumokkal és perrel fenyegette meg a másikat az iraki hírszerzési anyagok kormányzati kezelési módjának ügyében kirobbant, eddig példátlan médiaháborúban. A hétfői The Times értesülése szerint a brit állami tévé- és rádióvállalat arra készül, hogy független döntőbíró közbenjárását ajánlja fel a kormánynak, elkerülendő a kapcsolatokban további súlyos károkat okozó és igen drága nyilvános bírósági procedúrát. A rágalmazási pert Andrew Gilligan, a BBC vezető katonapolitikai tudósítója helyezte kilátásba a cég teljes támogatásával a hét végén, miután Phil Woolas, az alsóház helyettes vezére nyilvános levélben vádolta meg Gilligant a parlament félrevezetésével.
A BBC-tudósító még májusban, meg nem nevezett hírszerzési illetékesre hivatkozva, a londoni rádió hírműsorában azt mondta, hogy a kormány az iraki háború előtt igyekezett „szexisebbé” tenni a fegyveres beavatkozás megalapozásához összegyűjtött hírszerzési értesüléseket, főleg annak az állításnak az előtérbe helyezésével, hogy az iraki tömegpusztító fegyverek akkoriban 45 perces bevetési készültségben voltak. A brit parlament külügyi bizottsága, részben éppen a BBC-tudósítás alapján, vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a kormány a háború előtt nem élt-e viszsza az iraki hírszerzési információkkal. Alastair Campbell, a kormány első számú szóvivője, akire Gilligan állításai elsősorban vonatkoztak, eddig három ultimátumszerű üzenetben követelte, hogy a BBC fedje fel bizonyítékait, és kérjen elnézését a kormánytól. Campbell legutóbbi levele ugyanakkor burkolt „tűzszüneti” kezdeményezést is tartalmazott, javasolva, hogy a felek a külügyi bizottság jövő hétfőre várt vizsgálati eredményéig hagyjanak fel az ütésváltással.
Robbantás okozta több ember halálát + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!