Új elnök a PDS élén

MTI
2003. 06. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lothar Biskyt választották a német Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) elnökévé a párt hét végi berlini tanácskozásán. Bisky 1993 és 2000 között már irányította a pártot, visszahívását a szervezet, az egykori keletnémet állampárt utódjának is nevezett PDS élére a vezetésen belüli torzsalkodásokkal indokolták. A PDS élén az utóbbi három évben Gabi Zimmer állt, nevéhez fűződik a tavalyi választási kudarc is. Akkor a posztkommunista PDS nem tudta átlépni az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
Búcsúbeszédében Zimmer egyebek között azt fejtegette, hogy őt „egy politikai koncepció megvalósítására választották meg elnöknek, s nem azért, hogy emberek feje fölött vitatkozó baloldaliak gyűjtőmozgalmában idomár legyen”.

A PDS-re jelenleg csak a szavazók három százaléka adná voksát. Súlya Németország nyugati részén elenyésző, Kelet-Németországban viszont még mindig a harmadik legerősebb párt, Mecklenburg–Elő-Pomerániában és Berlinben a szociáldemokraták kormányzati partnere tartományi szinten.

Bisky állítólag egyfajta szükségmegoldásként, csak egy évre vállalta a pártelnöki funkciót, azzal a céllal, hogy a jövő évi tartományi, illetve európai parlamenti választásokra stabilizálja a PDS-t. Az elnök azt mondta, hogy az utóbbi hónapok belső vitáival csalódást okozott a választóknak. A bizalmat vissza kell szerezni; ha a PDS 2006-ban ismét frakciót akar alakítani a szövetségi gyűlésben – mondta a 61 éves elnök, s arra biztatta a PDS egykori húzóemberét, a háttérbe húzódó Gregor Gysi volt pártelnök-frakcióvezetőt, hogy vállaljon aktívabb szerepet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.