Új otthon várja a hajókat Balatonfüreden

Megújult, pazar látványt nyújtó kikötő fogadja tegnaptól a Balatonfüredre érkező hajósokat. A Balatoni Hajózási Rt. kikötőibe a hazai és a külhoni vendéghajósoknak 95 százaléka már megérkezett. Ugyanakkor bőven lenne még lehetőség bővítésére, hiszen amíg az EU a tagországaiban található tavak átlagos terheltségét mutató statisztikai adat hektáronként négy hajóval számol, addig a Balaton esetében ez 0,5. A bővüléshez viszont költségvetési pénzekre és hatékony marketingre is szükség lenne.

Munkatársainktól
2003. 06. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komoly lehetőséget jelenthet a magyar turizmus számára a minőségi vitorlásturizmus fejlesztése. Ehhez azonban megfelelő infrastruktúrájú kikötőket és egyéb más szolgáltatásokat kell biztosítani. Az elmúlt esztendőkben kedvező jelként számos kikötő bővítése valósult meg magántőkéből, de az állam is támogatott beruházásokat. Szakértők szerint a Balaton esetében a jövőbeli fejlődést hátráltathatja, hogy az idén már kevesebb költségvetési forrást biztosítanak a magyar tengernek mint tavaly, továbbá a gazdasági tárca nem éppen bőkezű az ágazattal. Egyes vélemények szerint a marketingre is nagy szüksége lenne a turizmusnak, azon belül is a vitorlásturizmusnak. Koncentrált reklámmal vélhetően a nyugat-európai vitorlázók közül szép számmal lehetne hazánkba, s elsősorban Közép-Európa legnagyobb tavára, a Balatonra csábítani a sport- és a hobbivitorlázókat. A vitorlázás szenvedélyének azonban idehaza is mind többen hódolnak. Hazánk szempontjából pedig kedvező, ha a magyar vitorlázók idehaza költik el pihenésre szánt forintjaikat, s nem az Adriánál vagy a Wörthi-tó környékén. Minden bizonnyal további bővülés előtt áll a hazai vízi sportélet, azon belül is a vitorlázás, csak az nem mindegy, hogy ez milyen ütemű lesz. Az Európai Unió tagországaiban a található tavak átlagos terheltségét mutató statisztikai adat hektáronként négy hajóval számol, ami a Balaton esetében 0,5. Vagyis a magyar tengeren – és más hazai álló- és folyóvízen is – lenne még hely és lehetőség kihasználni az adottságokat, s elérni, hogy a sokat költő vitorlázók itt töltsék szabadságukat.
Tegnap a tópart egyik legrégebbi, már a XIX. században is forgalmas hajókikötőjében, a fürediben gyűltek össze a Balatoni Hajózási Rt. és a városi önkormányzat vendégei, hogy szemrevételezzék a kétszázmilliós költséggel megújult vízijármű-állomást. A Füredre érkező balatoni hajóst tegnaptól egy pazar látványt nyújtó kikötő fogadja. A 2001-ben kiírt felújítási tervpályázat, illetve a múlt év végén megkezdődött építkezés eredményeként elkészült a kétszintes, egy fedett és egy nyitott földszinti utascsarnokból álló, korszerű állomásépület. Mellette egy nyitott teraszon át megközelíthető látványkonyha és étterem várja a vendégeket. És amint azt már a balatoni hajóállomások csinosításakor megszoktuk, a mediterrán hangulatot árasztó Füreden is úgynevezett „hajós kék” kikötői bútorzat, kandeláber- és pihenőpadsor, sok ezer tő frissen ültetett virág és örökzöld fogadja a látogatót. A kikötőépület beruházására százmillió forintot költött a balatoni hajóstársaság, a területrendezés csaknem hetvenmillióba került, az egyéb munkálatokra pedig harmincmilliót fordítottak. Ismeretes, hogy a hajdan fakikötőként szolgáló füredi létesítményt először az 1940-es évek elején alakították át. Akkor egy körgáttal körülhatárolt és feltöltött mesterséges sziget létrehozásával tették lehetővé, hogy a téglalap alakú vízi építménynek mind a négy oldalán kiköthessenek a kishajók.
A vitorláskikötők telítettségéről Cziráki Márta, a Balatoni Hajózási (BH) Rt. kikötői részlegének vezetője ismertette: már csak Badacsony, Szigliget és Fonyód vitorláskikötőjében van szabad hely, a társaság árbocos parkolóiban a hazai és a külhoni vendéghajósoknak 95 százaléka már megérkezett. Hozzátette: a tavat körülölelő Marina-lánc, az 1780 árbocosnak helyett adó kikötőhálózatnak többnyire olyan visszatérő vendégei vannak, akik egész éves bérleti szerződést kötöttek a hajózási céggel. Ez egyebek mellett arra is feljogosítja a kapitányokat, hogy túraútjuk során a BH Rt. bármelyik kikötőjében kikössenek, hajószervizt kérjenek, zuhanyfürdőt vegyenek.
Cziráki Márta szerint a hajósok biztonságát is szolgáló, a siófoki vitorláskikötőbe telepített, pünkösdkor átadott – a Balatonnál mind ez ideig egyedülálló – korszerű meteorológiai terminálnak máris nagy sikere van. Az ott elhelyezett, nagy teljesítményű számítógép képernyőjén tízpercenkénti frissítéssel jelennek meg a balatoni és a velencei-tavi üdülőkörzet meteorológiai adatai. A szélirányokat, -erősséget és a zivatarok közeledtét jelző információk alapján a hajós is eldöntheti: érdemes-e vitorlát bontania.
***
Élményfürdő Lellén. Balatonlellén nemrég avatták fel a strandon épült élményfürdőt. A beruházások együttes összege a Széchenyi-tervi pályázati támogatással együtt csaknem 240 millió forint volt. (G. J. A.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.