Újabb tömeges elbocsátás Nógrádban

Bizakodik a talpra állásában és a termelés bővítésében a felszámolás elé néző Elektronikai és Mechanikai Termelő és Szolgáltató Kft. vezetője. Elmondása szerint vállalatuk a Grundig cég felszámolásának, illetve egy hitelintézet kompromisszumkészsége hiányának lett szenvedő alanya.

Csákó Attila
2003. 06. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Célunk – a cégbíróság felszámolásra vonatkozó, jogerőssé vált végzése ellenére –, hogy a felszámolásból „kijöjjünk”. Nehéz helyzetünket az okozta, hogy a német Grundig cég felszámolása miatt bekövetkezett több mint 30 százalékos megrendeléskiesést még nem tudtuk pótolni, továbbá az egyik hitelintézet nem volt partner a gondok áthidalásában, megoldásában – nyilatkozta lapunknak Gulyás Imre, a szécsényi központú Elektronikai és Mechanikai Termelő és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. A cégvezető hozzátette: a talpra álláshoz és a termelés felfuttatásához minden esélyük megvan, hiszen évente 2,5-3 milliárd forintos megrendeléssel rendelkeznek, s számos multinacionális vállalat beszállítói. Céljuk, hogy a kiesett bevételeket mihamarabb pótolják, s az elbocsátandó 360 dolgozónak pedig újra munkalehetőséget biztosítsanak. A kft. még ez év májusában jelentette be a Nógrád Megyei Munkaügyi Központnak, hogy 360 dolgozó elbocsátását tervezi, ám ezt követően azonban nem küldött konkrét neveket tartalmazó listát. A munkaügyi központ munkába helyezést elősegítő bizottság létrehozását ajánlja majd fel a felszámolóbiztosnak, az elmaradt munkabérek kifizetésére pedig a bérgarancia-alap nyújt fedezetet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.