Leonyid Kucsma szerint Ukrajna és Lengyelország számára megteremtődtek azok a kedvező feltételek, amelyek lehetővé teszik, hogy a jövőben kulcsfontosságú, gazdasági és tranzitkapocs szerepet töltsenek be Kelet- és Nyugat-Európa között. Mindezt az ukrán államfő kedden Odesszában jelentette ki az előző nap megkezdődött hatodik Ukrajna–Lengyelország gazdasági fórumon, amelyen jelen volt Aleksander Kwasniewski lengyel államfő is. Kucsma „kulcsfontosságú szakasznak” nevezte ezen az úton azoknak a kétoldalú megbeszéléseknek a befejezését, amelyekre Ukrajnának a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) való belépésével kapcsolatban került sor.
Az önmagát „Ukrajna ügyvédjének” nevező lengyel államfő a fórumon elhangzott felszólalásában a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok erősítését és elmélyítését szorgalmazta, hangsúlyozva, hogy ezek szerepe különösen azt követően értékelődik majd fel igazán, miután Lengyelország az Európai Unió teljes jogú tagjává válik. „Olyan megoldásokat kell keresnünk, amelyek lehetővé teszik Ukrajna számára a szoros együttműködést Európával, és ehhez a különböző európai struktúráknak is minden lehető segítséget meg kell adniuk lehetővé téve a határok átjárhatóságát” – mondta a lengyel államfő, aki szerint a kétoldalú kapcsolatok erősödése szempontjából jelentős esemény lesz jövőre Lengyelország éve Ukrajnában, majd az azt követő esztendőben Ukrajna éve Lengyelországban.
Odesszai megbeszélésén a két államfő jelentős teret szentelt az iraki stabilizációs erőkben részt vevő ukrán és lengyel katonai kontingens biztonságával, Irak háború utáni újjáépítésében való részvételük összehangolásával, valamint a kétoldalú együttműködéssel kapcsolatos kérdéseknek.
Zelenszkij Oroszország elleni támadással melegített a Trumppal való találkozóra















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!