Unaloműző

Boldog az a nép, amelyik az unalmas kormányzás kegyelmét élvezi. Azokban az országokban olajozottan működik minden, fejlődik a gazdaság, az emberek fizetése egy teljes hónapig kitart, egybeesik jog és igazság, törvény és morál, az ellenzék elismerően szól a kormányról, a miniszterelnök pedig anyanyelvi szinten beszéli a saját anyanyelvét. Azokban az országokban nincsenek politikai botrányok, ideológiai szekértáborok, a különböző pártok hívei nem gyalázzák egymást, a hibákat beismerik, az eseményeknek örülnek, az újságok csak igazat írnak, s a rosszindulatú pletykáknak még a házsártos vénasszonyok sem adnak hitelt. Állítólag vannak ilyen országok. Hazánk nem tartozik közéjük. Bár jelenlegi miniszterelnökünk többször hangot adott ama meggyőződésének, hogy az általa vezetett kormány tevékenysége komoly erőfeszítések árán kiérdemelte az unalmas minősítést, kénytelenek vagyunk kiábrándítani Medgyessy Pétert. Mindaz, amit ő személyesen, a kormánya és a velük szimpatizáló közéleti tényezők művelnek, egy cseppet sem unalmas. Érthető, tolerálható, sőt tiszteletre méltó államférfiúi ambíció ez Medgyessy úr részéről, de hogy a költő szavaival éljünk, balhitekben hisz és tajtékzik téveteg. Nem abban leledzik az általa vágyott kormányzati unalom, hogy unalomig ismételgetik a sikerpropaganda ütődött szlogenjeit, s az sem segíti a kormány célszerű megítélését, ha némely miniszterek és el-, valamint lekötelezett agitátorok annyit szerepelnek a nyilvánosság előtt, hogy a könyökünkön jönnek ki. Súlyos, mondhatni végzetes tévedés a választópolgárok kényszerű belenyugvását összekeverni az unalmas kormányzás erényével, s ettől a kapitális baklövéstől, a magunk szerény, szeretetteljes módján igyekszünk megóvni a miniszterelnök urat. Már maga a miniszterelnök úr sem hagy unatkozni minket, hétköznapi pórokat, szinte minden szavával indulatokat generál. Hiszen nem fogadhatjuk egykedvű közönnyel, ha a nép által választott legfőbb közjogi méltóság, a „lassan, de biztosan eltűnő, határokon túl élő magyarok” felkent szószólójaként nyilatkozik meg, még akkor sem, ha tudjuk tőle, hogy Kolozsvárott cserepedett fel. Kötetnyi példát csemegézhetnénk Medgyessy Péter hasonló lapszusaiból, de nem lenne elegáns az élőbeszéd esetlenségeit, sutaságait hosszasan kipellengérezni, főleg, hogy mond a mi miniszterelnökünk előre megírt, csapatmunkában átgondolt és megfontolt sületlenségeket is. Elfásult, búskomorságba zuhant apatikusok is felélénkülnek, amikor a kormány egy évének sikereiről hallanak, a jóléti, a demokratikus, a modernizációs rendszerváltás győzteseinek mondják őket, miközben már rég nem a jövedelmüket akarják beosztani, hanem az egy hónapra beszerezhető kalóriákat. Melankolikus álmodozóknak égbe szökken a vérnyomásuk és adrenalinszintjük, elegendő a „kormányzati tisztesség”, a „morális tisztaság”, az „árokbetemető konszenzuskeresés” kifejezéseket említeni nekik, mert tévedhetetlenül tudják, ilyenkor fosztogatják a köz vagyonát, megsértik az alapvető emberi jogokat, uszítanak mindenkit mindenki ellen. Bizton állíthatjuk, szinte gyógyírként hat a kóros letargiában szenvedőkre is, ha arról értesülnek, hogy a forint leértékelését az átlagfogyasztó nem fogja érzékelni. Kijelenti mindezt egy diplomával bíró közgazdász-pénzügyér, egy bolsevikokkal is szembeszegülő nemzeti hős, egy nemzetközileg kitüntetett, szegénységpárti humanista és filantróp.
Szeretnénk, de nem tudunk unatkozni ebben az országban, szeretve tisztelt, drága Medgyessy úr! S ha nem a mi bőrünk lenne a tét, talán még szórakoznánk is.