Veszprém megye teljes bűnügyi állománya dolgozik a kedden fejbe lőtt postás támadójának kézre kerítésén – tudatta lapunkkal Tóth Zoltán százados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Elmondta: a nyomozók folytatják az adatgyűjtést, értékelik és ellenőrzik az eddigi információkat. Reményeik szerint mihamarabb sikerül elfogniuk a brutális rablót, akit pontos személyleírás alapján keresnek.
Mint azt tegnap megírtuk, a 46 éves postást munka közben lőtték le. Nyugdíjakat kézbesített az egyik veszprémi lakótelepen, amikor támadója közvetlen közelről három lövést adott le rá. Mindhárom golyó a fején találta el, az egyik belefúródott az agyába. Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A tettes a kézbesítőnél lévő pénz egy részével elmenekült. A rendőrség és a Magyar Posta Rt. összesen másfél millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.
Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Rt. szóvivője lapunknak elmondta: a győri kórházba átszállított F. György újabb operáción esett át. A család kérésére bővebb tájékoztatást nem adnak a sérültről, annyit lehet tudni, hogy állapota továbbra is válságos.
A szóvivő hozzátette: tegnap a Veszprém megyei kézbesítők megerősítve, kettesével dolgoztak. Mivel a szerencsétlenség munkahelyi balesetnek minősül, a postai alkalmazottak biztosítója megtette a szükséges lépéseket, valamint egymillió forint kárelőleget utalt át tegnap az áldozat családjának.
Zelenszkij Oroszország elleni támadással melegített a Trumppal való találkozóra















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!