Zárásra korrigált a forint

Tovább esett a forint a bankközi pénzpiacon tegnap, egy euróért már 269 forintot is elkértek, a brókerek szóbeli MNB intervencióra vártak, de az elmaradt. Záráskor a forint/euró kurzusa 265,17 forinton állt, 6,09 százalékon a sáv erős oldalán.

Hírösszefoglaló
2003. 06. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden spekuláns és szakértő a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) várt, így a forint kora délután már erősödött, de még mindig inkább a napi mélypontja közelében állt. A piac ideges hangulatát a kereskedők szerint az okozta, hogy forintot egy ideig nem vettek egymástól a bankok. Ügyfélmegbízásból viszont folyamatos, kis összegű forinteladás gyengítette a magyar valutát. A forint gyengülése mögött nem lehetett tudni, hogy külföldi vagy hazai megbízók álltak. Olyan általános vélemény alakult ki, hogy csak a MNB intervenciója állíthatja meg további gyengülését.
A kereskedők úgy nyilatkoztak, hogy a forint napközbeni 266-267 forint/eurós árfolyamát az MNB intervenciója tartotta meg, erről azonban Missura Gábor, a jegybank szóvivője nem kívánt nyilatkozni. A kereskedők véleménye szerint, ha a piacot nem zavarja össze újabb verbális beavatkozás, a jövő hét elejére lenyugodhatnak a kedélyek, de továbbra is magas, 264,50 és 270 forint közötti euróárfolyamot várnak. Az overnight kamatok 8,50/9,00 százalékra csökkentek az előző napi 9,50 százalékról. A hosszabb lejáratokon azonban még tovább, 10 százalék közelébe nőttek a kamatok. Az egyéves kamat is erősen nőtt, a csütörtöki 8,30 százalékról 8,80/9,00 százalék közelébe szökött fel. Az állampapír-referencia hozamoknál emelkedést lehetett tapasztalni, a megugrás mértéke 2-7 bázispont között ingadozott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.