Nem 2,5, hanem három százalékkal csökkenti a kormány takarékossági programja következtében a 19 milliárd forintos turisztikai célelőirányzat összegét a turisztikai államtitkárság – hangzott el egy tegnapi sajtóbeszélgetésen, amelyen részt vett Csillag István gazdasági, közlekedési és turisztikai miniszter, valamint Pál Béla idegenforgalomért felelős politikai államtitkár. A Magyar Nemzet kérdésére Pál Béla elmondta: az államtitkárság a Magyar Turizmus (MT) Rt. hétmilliárd forintos idei marketingkeretéből vonja el a mintegy 580 millió forintot. Úgy vélte, hogy a folyamatban lévő pályázatoktól már nem vonható el pénz, és a működési költségeket sem tudják kurtítani. Ugyanis ez utóbbi költségének csökkentése létszámleépítést vonna maga után. Emiatt inkább az első félévben felfüggesztett távol-keleti kampány költségeit csökkentették.
Lapunk azon kérdésére, fenntartja-e azt, hogy nem szükséges a turisztikai ágazat további állami támogatása, mert az képes eltartani önmagát, Csillag István azt a választ adta: ma is úgy gondolja, hogy akik vendéglátással foglalkoznak, azoknak abból meg kell tudniuk élni, ám azért, hogy a turistáknak legyen kedvük odamenni az adott szolgáltatóhoz, már indokolt támogatni.
A turisztikai tárca a marketingen spórol
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!