Mikulás Dzurinda kormányfő szokásos heti rádiós nyilatkozatában áttételesen elismerte, hogy ő dolgoztatta ki azt a jogszabályt, amely a magyar kedvezménytörvényre reagál, s amelyet Szlovákiában csak „ellentörvényként” emlegetnek. Dzurinda szerint „egy felelős miniszterelnök minden eshetőségre felkészül, csak éppen nem beszél róla idő előtt”. A szlovák kormányfő ezzel indokolta azt is, hogy a Magyar Koalíció Pártja nem tudhatott az „ellentörvény” létezéséről. Egyébként Szlovákia hajlandó tárgyalni Magyarországgal, Eduard Kukan elfogadta Kovács László meghívását. Dzurinda szerint azonban nem a magyar kedvezménytörvényről, hanem a szlovákiai magyarság kulturális aktivitásának, illetve az oktatásügy támogatásának a formáiról fog tárgyalni a két ország diplomáciai vezetője, s megbeszélésük alapja a szlovák–magyar alapszerződés lesz.
Közben kormányválság alakult ki Szlovákiában, legalábbis így értékeli a kialakult helyzetet a Kereszténydemokrata Mozgalom. A parlament ugyanis megszavazta a koalíciós Új Polgári Szövetség által kidolgozott művi terhességmegszakításról szóló törvény módosítását, amely alapján a génsérült magzat sorsáról az anya az áldott állapot 24. hetéig dönthet majd. A kereszténydemokraták szerint a liberális polgári szövetség megszegte a koalíciós szerződést, amely szerint a kormánypártok csak abban az esetben terjeszthetnek törvénytervezetet vagy módosító javaslatot a parlament elé, amennyiben azzal partnerei is egyetértettek, s erre most nem került sor. A kereszténydemokraták a kormány elhagyására szólították fel a liberálisokat, Pavol Rusko, az Új Polgári Szövetség elnöke azonban ezt elutasítja. Lapunknak nyilatkozva elmondta, sem a koalíciós szerződés, sem a kormányprogram nem tartalmazza, hogy a koalíciós pártok elveszik a nőktől azt a jogot, hogy maguk dönthessenek magzatuk sorsáról. A kormánykoalíciót a széteséstől Rudolf Schuster államfő mentheti meg azzal, hogy újratárgyalásra visszautalja a törvénymódosítást a parlamentbe. A parlament ugyanis már csak a nyári szünet után tárgyalhatja meg újra a módosítást, akkorra viszont meghozhatja döntését a szlovák alkotmánybíróság a művi terhességmegszakításról szóló törvénnyel kapcsolatban, amellyel a kereszténydemokraták fordultak a taláros testülethez, mondván, hogy az élethez való alkotmányos jog okán alkotmányellenes minden terhességmegszakítás.
Betörtek egy budakeszi vadászboltba, de nem a fegyverekért















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!