Aggodalmát fejezte a koszovói kormány amiatt, hogy a magyar hatóságok feltartóztatták a Ferihegyi repülőtéren Hasim Thaqi koszovói albán politikust. A Thaqival történt incidens károsan hat azokra a törekvésekre, amelyek a térségbeli béke, a stabilitás megteremtésére és a feszültség csökkentésére irányulnak.
Bajram Rexhepi kormányfő szerint a jelenlegi szerbiai intézmények még mindig rabjai annak a vészes politikának, amely ellen a nemzetközi közösség is harcolt. Ennek a politikának a folytatása megnehezíti a párbeszédet Belgrád és Pristina között, és fokozza a feszültségeket Koszovó és Szerbia között – hangoztatta a miniszterelnök a kormány ülésén.
Thaqit hétfőn a Ferihegyi repülőtéren néhány órára tartóztatták fel Interpol-körözés alapján, majd miután kiderült, hogy Belgrád viszszavonta a körözést, hagyták továbbrepülni Párizsba. Belgrád szerint viszont ma is érvényben van az elfogatóparancs.
Vladan Batics szerb igazságügyi miniszter a csütörtöki belgrádi Vecernje Novosti című lappal közli, hogy a szerb hatóságok több mint negyvenezer oldalnyi bizonyítékot adtak át a hágai Nemzetközi Törvényszéknek Thaqi bűnösségéről. Batics szerint a magyar hatóságok csakis politikai indítékok miatt engedhették szabadon Thaqit, s nyilvánvaló, hogy ezért közbenjártak egyes külföldi politikusok, közöttük Michael Steiner, a koszovói ENSZ-igazgatás (UNMIK) vezetője.
Kakuk György UNMIK-szóvivő az MTI-nek nyilatkozva megerősítette, hogy a „legmagasabb szintű együttműködés volt” az UNMIK és a magyar kormány között a Thaqi-ügy tisztázása végett. Kakuk szerint a Thaqival történtek, illetve a kemény belgrádi reagálások miatt valóban nehézségek elé néz a belgrádi–pristinai párbeszéd. A szóvivő szerint Thaqi feltartóztatása nagy felzúdulást keltett koszovói albán politikai körökben.
Hasim Thaqi, a Koszovói Demokrata Párt elnöke diplomata-útlevéllel rendelkező háborús bűnös, akit oltalmába vett a nemzetközi közösség – írta a Glas Javnosti című belgrádi lap. A budapesti repülőtéren történt eset világos üzenet Belgrádnak, hogy milyen lesz a közösség tárgyalópozíciója a Pristinával folytatandó párbeszédben.
Betörtek egy budakeszi vadászboltba, de nem a fegyverekért















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!