Aláírásgyűjtés Kosdon

2003. 07. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közel nyolcszáz tiltakozó aláírást gyűjtöttek össze Kosdon annak érdekében, hogy nemet mondjon az önkormányzat a falu mellé tervezett regionális hulladéklerakóra. Kovács Kálmán, a gyűjtés egyik főszervezője szerint a település 1750 választópolgárának többsége, legalább ezer ember aláírja majd az íveket, amelyeket a jövő hét elejéig juttatnak el a polgármesterhez és a jegyzőhöz.
A tiltakozást elindító Másik Oldal Ökoszociális Mozgalom közben azt tervezi, hogy szakmai, erdészeti tanulmányok alapján kezdeményezik a tervezett szeméttelep területének és környékének védetté nyilvánítását – tudtuk meg Gyenge Zsolttól, a környezetvédelmi szervezet egyik alapítójától. Az aláírásokat a helyiek azért gyűjtik, hogy az önkormányzat ne költsön feleslegesen egy népszavazásra, amely nélkül nem kívánnak dönteni a szemétlerakó ügyében. A kezdeményezéshez csatlakozott öt kosdi önkormányzati képviselő is, akik a napokban levélben kérték a lakosságot a tiltakozóívek aláírására.
Mint ismert, a Kosd határában, a festői Cserhát Noszály-csúcsának tövében tervezett lerakó 99 település szemetét fogadná be. Ha legalább hatszáz aláírás összegyűlik, Kosd képviselő-testülete nem vállalkozik egy költséges népszavazás lebonyolítására, az ellenzők akaratának megfelelően elveti a fejlesztés lehetőségét. A beruházás összköltsége 6,6 milliárd forint, s az összeg felét az Európai Unió, negyven százalékát a központi költségvetés, tíz százalékát pedig a régióba tartozó települések fedeznék. A kosdiak mintegy 900 milliós kompenzációra tartottak volna igényt, a projekt tervezett költségei ezzel szemben legfeljebb 300 milliót biztosítanak a településnek.
A környezetvédelmi tárca agitáló céget is megbízott, és arra vár, hogy Kosd vezetése nyilatkozzon az ügyben, az önkormányzat viszont azt állítja, egyelőre nem tárgyaltak érdemben a beruházás műszaki és anyagi feltételeiről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.