Az előzetesen vártnál jóval rosszabb adat – bár a hivatalos kereskedési idő már befejeződött – délután megrázta a bankközi devizapiacot: az addigi 263,80 forintról hirtelen 265,0 forintig erősödött az euró, a forint pedig 42 bázisponttal 6,15 százalékig esett. (Fél órával később 264,20 forint körüli szintre korrigált az euró árfolyama, a forint ekkor 6,43 százalékon állt.) A rossz államháztartási adat miatt feltehetőleg a mai nap is izgalmas lesz a devizapiacon: a kereskedők további árfolyamgyengülést várnak.
A gazdasági helyzet értékelése a politikusok nyilatkozatainak is központi témája volt tegnap. – Nincs válság, és amíg miniszterelnök leszek, Magyarországon nem lesz gazdasági válság – jelentette ki reggeli rádiónyilatkozatában Medgyessy Péter. Szerinte a kormány hosszú távra gondolkodva hozza meg döntéseit. Medgyessy megfogalmazása szerint a forint most nagyjából reálisan van értékelve.
Varga Mihály volt pénzügyminiszter, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ugyanakkor a júniust a magyar gazdaság fekete hónapjának nevezte. Szerinte László Csaba pénzügyminiszter erőszakosságának eredménye a sáveltolás, amely minden magyar családot tízezer forinttal rövidít meg. Az MDF is úgy látja, hogy mélyponton van a gazdaság.
Betörtek egy budakeszi vadászboltba, de nem a fegyverekért















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!