Három Komárom-Esztergom megyei település – Kisbér, Esztergom és Tata – ellenzéki polgármesterei tiltakoztak tegnap a folyamatos, politikai indíttatású támadások ellen. – Az elmúlt egy évben az MSZP az ellenzék ellenzékeként állandó offenzívát folytat a Fidesz ellen, s ennek egyik új elemeként tapasztalhatták a megye egyes települései, hogy légből kapott rágalmakkal és feljelentéssorozattal próbálják az érdemi munkát akadályoztatni – nyilatkozta Lázár Mózes, a Fidesz megyei elnöke, országgyűlési képviselő. A támadások mögött szerinte az MSZP érhető tetten; heti rendszerességgel vizsgálódik az ügyészség és a rendőrség az ellenzéki önkormányzatoknál.
Lázár Mózes különösnek tartja, hogy a megye kormánypárti önkormányzataiban minden rendben van, bár például „az előző esztergomi és a jelenlegi dorogi polgármester ténykedésénél is az Állami Számvevőszék jelentése jelentős vagyonvesztésre vonatkozó alapos gyanút fogalmazott meg”. Az is furcsa, hogy olyan városvezetőket támadnak, akik átlagos életvitelt folytatnak, szemben egyes szocialista polgármesterekkel, akik kimagaslóan nagy vagyonnal rendelkeznek – jelentette ki a politikus.
– Esztergom önkormányzata ellen több rendőrségi eljárás is folyik, de ezekről csak kevés információja van a városvezetésnek – nyilatkozta lapunknak Meggyes Tamás polgármester. Egy esetben a település szocialista frakciója az ÁSZ-nál tett panaszt, több más ügyben az ügyészséghez fordult. A polgármester véleménye szerint mind a rendőrség, mind az ügyészség páratlanul gyorsan és keményen jár el. A rendőrség munkájában koncepciós eljárásra utaló jelek is vannak – vélekedett.
Kisbéren Keleti György (MSZP) tett bejelentést az ügyészségen az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatban – tudtuk meg Udvardi Erzsébet polgármester asszonytól. – Vérlázító, hogy miközben négy éve a semmiből szervezi meg a városnapokat az önkormányzat, a kisbéri ménes alapításának 150 éves évfordulója előtt három héttel mondvacsinált finanszírozási okokra hivatkozva az adminisztráció munkáját a hatóság köti le – mondta a polgármester. Az esemény támogatására mindenkivel szerződést kötünk, az elszámolás korrekt, törvényes keretek között zajlik – húzta alá Udvardi. – 1998-ban úgy vettük át a várost a szocialista vezetéstől, hogy 137 millió forintos tartozást örököltünk. Azóta sikerült külföldi cégeket a városba csábítani, de Kisbér még így is rendkívül hátrányos helyzetű település – tette hozzá.
A lehetőségek 15 éve: tízmillió forintra emelkedett az energetikai otthonfelújítás támogatása















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!