Főbírák hatásköri vitája

Holló András, az Alkotmánybíróság (Ab) augusztus 1-jén hivatalba lépő elnökének az álláspontja ugyanaz, mint a vitát kirobbantó Németh János távozó elnökéé, vagyis a Legfelsőbb Bíróság (LB) jogegységi döntéseinek alkotmányosságát is vizsgálnia kellene az Ab-nek. Az LB továbbra is elutasítja a felvetést.

Szakács Árpád
2003. 07. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra is feszült maradhat a viszony az alkotmánybírák és a Legfelsőbb Bíróság között. A háttérben a hatáskörök megosztásáról folyó vita áll, amely amiatt lángolt fel, hogy a jövőben az Alkotmánybíróság felülvizsgálhatja-e az LB jogegységi döntéseit. A kérdésben Holló Andrásnak, az Ab augusztus 1-jén hivatalba lépő elnökének ugyanaz az álláspontja, mint a vitát kirobbantó Németh János távozó elnöknek, vagyis az LB jogegységi döntései továbbra is normaként kezelendők, így ezek alkotmányosságát is vizsgálnia kellene az Ab-nek. Ugyanakkor Holló hangsúlyozta: ez mindössze az ő szakmai véleménye, ami nem feltétlenül egyezik más bírók álláspontjával. Az LB természetesen a lehető legélesebben tiltakozik az elképzelések miatt. Álláspontja szerint a jogegységi döntésekkel nem alkotnak új jogi normát, hanem a hatályos jogszabályok helyes értelmezését rögzítik. Egyébként nyílt titoknak számít, hogy a jogegységi határozatok Ab alá rendelése esetén nem fognak több ilyen döntést hozni, hanem felülvizsgálati eljárásokkal hozott elvi határozatokkal egységesítik a jogalkotást, és ehhez már nem tud „hozzáférni” a taláros testület.

Az LB jogegységi döntéseinek felülvizsgálhatóságával a kormány is foglalkozik. Ezt tükrözi, hogy korábban politikai konszenzus hiánya, illetve a bíróságok tiltakozása miatt ez a szakasz kikerült az Igazságügyi Minisztérium tervezetéből, ám Medgyessy Péter miniszterelnök személyes utasítására a tárcánál tovább dolgoznak rajta. Bírói körök szerint az ügy hátterében Németh János távozó elnök állhat, aki ezzel egy még erősebb Ab-t szeretett volna utódjára hagyni. Az ügyben a parlament kétharmados többséggel dönthet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.