Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) múlt szerdán választott új elnöke szabályosnak értékeli mind a rendkívüli ülés összehívását, mind pedig az ott hozott határozatokat. Mint ismeretes: az általa június 25-re meghirdetett értekezleten az 53 tagú önkormányzat jelen lévő 36 képviselője egyhangúlag megvonta Horváth Aladár eddigi elnöktől a bizalmat, egyben módosították az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, és új tisztségviselőket választottak. Az OCÖ új elnöke Kolompár Orbán, addigi ügyvezető elnök lett. Horváth Aladár vitatja az ülés összehívásának jogosságát, mert a szerinte érvényben lévő szervezeti és működési szabályzat alapján ezt csak ő tehette volna meg. Az ott hozott határozatokat sem tartja jogszerűnek, ezért e hét péntekre Horváth összehívta az ülést, amelyen meg akarja ismételtetni a személyét érintő szavazást. Nyilatkozatai szerint amennyiben a képviselők ellene foglalnak állást, akkor távozik a posztjáról. Ezt az értekezletet azonban a Horváthot leváltó 36 küldött nem tartja legálisnak. Erről a múlt heti összejövetelen határozatot fogadtak el, így azon az OCÖ többségét alkotó Cigány Szervezetek Országos Szövetsége (CSZOSZ) és a Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF) képviselői várhatóan nem vesznek részt. Horváth Aladár ennek ellenére a pénteki gyűlés eredményességétől teszi függővé, hogy bírósághoz fordul-e az ügyben. Vasárnap a megbuktatott elnök mellé állt az OCÖ tizenhét fős Roma Parlament frakciója, amelynek közleménye szerint Kolompár megválasztása szabálytalan módon történt.
Ez utóbbit az új elnök azonban tételesen cáfolta. Kolompár Orbán emellett Horváth egyéni akciójaként értékeli a húsz települési cigány önkormányzattól az OCÖ-höz hétfőn beérkezett tiltakozó leveleket is. Kolompár állítását alátámasztani látszik az a hírügynökségi értesülés is, amely szerint a formanyomtatványokon eljuttatott leveleken többek között a következő uniformizált szöveg olvasható: „Tiltakozunk a 2003. június 25-i törvénytelen és szégyenteljes vezetőváltási kísérlet ellen. A képviselőket azért küldtük az önkormányzatba, hogy végre rendszerváltás legyen a roma politikában.”
Az ügy új fejleménye, hogy Kolompár Orbán munkatársai tegnap hitelesítették a múlt heti rendkívüli közgyűlésen hozott határozatokról szóló jegyzőkönyvet, és a szervezeti és működési szabályzat módosításait. A dokumentumokat a mai napon juttatják el az OCÖ pénzét kezelő bankba és a közjegyzőhöz, így várhatóan még a héten lezajlik az átvétellel kapcsolatos adminisztráció. Megtudtuk, hogy jövő hétfőn szakmai konzultációs napot tartanak az önkormányzat budapesti központjában, amelyen az új szakmai kabinetek bemutatják programjaikat, és az összehangolt végső változatot várhatóan két héten belül leteszik a kormány asztalára. Horváth Aladár további sorsával kapcsolatos kérdésünkre elmondta: „nyitva áll előtte az ajtó”, elnöki mukáját azonban nem gyakorolhatja. Ez mindaddig érvényes, amíg a volt vezető jogi úton nem támadja meg a múlt heti közgyűlés döntését, és a bíróság neki ad igazat.
Az utóbbi napokban a médiában sok vitát váltottak ki Horváth Aladár leváltásának okai. Ezek között szerepelt, hogy egyedül hozott olyan döntéseket, amelyekhez elnökségi vagy közgyűlési határozatok kellettek volna. Így delegált embereket például az egyes minisztériumokba és más döntéshozó testületekbe. Érvként hangzott el az is, hogy a Roma Polgárjogi Alapítvány volt alkalmazottait állományba vette az OCÖ-ben, ami azt eredményezte, hogy az önkormányzat pénzén végeztették el az alapítvány munkáját. Horváth emellett a sógorát tette meg a Világunk című cigány lap vezetőjévé, és egyedül delegálta Bársony János jogi tanácsadót a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Hivatal által koordinált, a kisebbségi törvény módosítása kapcsán összeállt szakmai bizottságba. A képviselők szerint azonban Bársony nem az OCÖ álláspontját, hanem a saját és Horváth Aladár véleményét képviselte. A közgyűlésen elhangzott az is, hogy Horváth Teleki László romaügyi államtitkárral nem szakmai munkára törekedett, hanem megpróbálta őt lejáratni.
A Magyar Nemzet Horváth Aladár OCÖ-elnöknek 30 kérdést juttatott el 2003. május 15-én. Többek között az elnök addigi intézkedéseiről, a kifizetett bérekről, az elbocsátás előtt álló vagy elküldött dolgozók sorsáról, a költségvetési hiányról, az újonnan alkalmazott munkatársak vagy felkért szakértők havi járandóságáról szerettük volna tájékoztatni olvasóinkat. Az utóbbiak esetében felsoroltuk azoknak a jogi és médiaszakértőknek, tudományos tanácsadóknak, a titkárság alkalmazottainak nevét és ezek általunk tudott, esetenként több százezer forintos jövedelmét, akiket már az új önkormányzat foglalkoztat, és kértük, hogy küldje el a kérdéseinkre vonatkozó dokumentumokat. Arra is kíváncsiak voltunk, igaz-e, hogy le akarja váltani a gyömrői úti Cigány Információs és Művelődési Központ ügyvezető igazgatóját, és helyére egy pszichológust kíván kinevezni.
Az OCÖ volt elnöke május 15-én faxon arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kérdéseket soron kívül megküldi az adatvédelmi biztosnak, akinek a válaszától függően ugyancsak soron kívül nyilatkozik a Magyar Nemzetnek. Addig azonban előzetes válaszainak közzétételéhez nem járul hozzá, sőt azokat „kifejezetten megtiltja”. Mivel Horváth Aladártól a mai napig nem kaptunk értesítést az általa ígért nyilatkozattal kapcsolatban, előzetes válaszait most sem közöljük. A megválasztásakor roma rendszerváltást ígérő volt elnök egyébiránt nemcsak a válaszai, hanem az újságírói kérdések és az azokban lévő adatok nyilvánosságra hozatalát is „megtiltotta”.
Kocsis Máté elárulta, mi lesz az újévi fogadalma + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!