Idegen tollak

Az Orbán-kormány által kezdeményezett úgynevezett nagyberuházások egy része csak a tavalyi parlamenti választásokat követően valósult meg. Az MSZP–SZDSZ-koalíció miniszterei ünnepélyes átadási ceremóniákat tartanak az új ciklus alatt befejeződött építkezések alkalmából.

Swendt Pál
2003. 07. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz vezette koalíció idején elhatározott és megkezdett beruházások közül elsőként Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter adhatott át elkészült létesítményt. Az Orbán-kormány kezdeményezésére megépített M3-as autópálya Miskolc felé vezető, az M30-as bekötőúttal együtt, 65,3 kilométeres új szakaszát 2002. december 5-én avatta fel a miniszter. A beruházásban az autópályán kívül 64 átvezető híd – köztük az oszlári Tisza-híd –, hét csomópont és a 35-ös főút Polgárt elkerülő szakaszának építése is megvalósult.
A polgári kormány 1999-ben tett ígéretet a leégett Budapest Sportcsarnok újjáépítésére. A létesítmény helyén felépült Budapest Sportarénát Jánosi György akkori sportminiszter és Demszky Gábor főpolgármester 2003. március 13-án adta át ünnepélyesen.
A 34 milliárd forintos beruházással megvalósított komplexum megnyitására az előző kormány vezetői nem kaptak meghívást. Orbán Viktor volt miniszterelnök, Deutsch Tamás, az Ifjúsági és Sportminisztérium korábbi vezetője, valamint Skardelli György vezető tervező magánszemélyként tekintette meg a korábban már felavatott létesítményt.
Elkészült a szekszárdi Szent László híd és a hozzá csatlakozó M9-es főút öt kilométer hosszú szakasza, amelynek tervezése és építése a Fidesz vezette kormány döntése nyomán valósult meg. A múlt pénteki műszaki átadás alkalmából az SZDSZ rendezvényszervezőjeként számon tartott Szféra nevű vállalkozás rendezett népünnepélyt. Ma délelőtt 11 órakor Medgyessy Péter miniszterelnök beszédét követően a gyalogosok és az autósok is használatba vehetik a 917 méter hosszú, acélszerkezetű hidat.
Orbán Viktor volt kormányfő a Szent László híd szekszárdi hídfőjénél, a polgári körök által szervezett szerdai ünnepségen kijelentette, hogy a most felépült hídnak van egy sajátos magyar küldetése: a kettészakadt Magyarországot, Pannóniát és Hunniát egy országgá formázza, a magyaroknak pedig csak akkor volt és csak akkor lesz jó világ, ha az építők vannak, lesznek többen, ha az építés gondolata erősebbnek bizonyul a széjjelhordás gondolatánál.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.