Nem a terveknek megfelelően halad az ügyészségi reform, miután késlekednek a szükséges törvénymódosítások – állapította meg tegnapi tájékoztatóján a legfőbb ügyész. Polt Péter hozzátette: a korábban megkezdett szervezeti reform csak szűkebb körben, nagyobb költségekkel és kisebb hatékonysággal folytatható, mivel az ügyészséget illető törvénymódosítások kormány elé vitt tervezetét nem terjesztették a parlament elé, s így elmaradtak a szükséges jogszabályváltozások.
Belovics Ervin főügyészhelyettes a kedden hatályba lépett új büntetőeljárási jogszabályokkal kapcsolatban elmondta: az ügyészség feladatai jelentősen bővülnek, ám a szervezet megfelelően felkészült a törvény alkalmazására. Hangsúlyozta: az ügyészség egyetlen feladata a törvény maradéktalan alkalmazása. Ugyanakkor alkotmányos joga a törvény értelmezése, ám ennek csakis egyetlen célja van, az egységes gyakorlat kialakítása.
Elhangzott: az ítélőtáblák mellett működő fellebbviteli főügyészségek július 1-jén zökkenőmentesen megkezdték munkájukat. Az új ügyészi szervezeti egységek a megyei bíróságokon első fokon elbírált, majd megfellebbezett ügyekben járnak el másodfokon az ítélőtáblákon. A Legfőbb Ügyészség ezután büntetőperekben már csupán a Legfelsőbb Bíróság előtt folyó felülvizsgálati szakaszban jár el.
Kocsis Máté elárulta, mi lesz az újévi fogadalma + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!