Késve jön létre a hivatal

A korábban beharangozott ígéretekkel ellentétben nem júliusban, hanem szeptember elsejével alakul meg az országos lakás- és építésügyi hivatal. A főhatóság vezetőjének Fegyverneky Sándort nevezték ki. A hivatal működéséhez szükséges pénzt és személyi állományt több minisztérium biztosítja.

Csákó Attila
2003. 07. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeptember elsejével országos lakás- és építésügyi hivatalt állít fel a Belügyminisztérium (BM). Vezetője Fegyverneky Sándor lesz – jelentette be Lamperth Mónika, a tárca vezetője. A miniszter emlékeztetett rá, hogy korábbi elképzelésük szerint a hivatalt a BM-en belül alakították volna ki, élére helyettes államtitkárt neveztek volna ki. Szakmai szervezetek javaslata alapján azonban a minisztériumon kívül áll fel az országos főhatóság. Ismeretes, hogy a hivatalt korábban július elsejével szándékozták életre hívni. Múlt hét csütörtökön Csiha Judit, a BM Lakásügyi Kollégiumának vezetője egy budapesti konferencián ezt megerősítette, s azt mondta: július elsején megalakulhat a hivatal, mivel a BM-en belül ez csak belső átszervezést igényel. A mostani bejelentés szerint erre azonban szeptemberig várni kell. A hivatal létrehozásával egy helyre kerülnek majd a jogalkotási, műszaki szabályozási, információszolgáltatási, képzési, minőség-ellenőrzési és a civil szervezetekkel való párbeszéd hatáskörei. Arra a kérdésre, hogy az új országos hivatal milyen létszámmal dolgozik majd és milyen pénzügyi keretet kap működéséhez, a belügyminiszter az alábbiakat felelte: a munka most nem igényel pluszforrásokat. A feladatokra a tárcáknál meglévő keretet használják fel, s a létszámot is onnét töltik fel. Ha a jövő évtől pluszfeladatok jelentkeznek, akkor ahhoz többletforrást biztosítanak – tette hozzá a miniszter. Lamperth Mónika ismertette: szeptemberben a társasházakról szóló, a lakásszövetkezeti, az építésügyi és a lakbértörvényt is módosítanák, illetve megalkotnák.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.