Kulcsár Attila, a brókerbotrány eddigi egyetlen gyanúsítottja egy korábbi nyilatkozatában azt állította, hogy Rejtő E. Tibor, azóta már leváltott vezérigazgató és Zarnóczi Tibor vezérigazgató-helyettes felé tartozott beszámolási kötelezettséggel. Zarnóczi 2001-ben Draskovics Tibort váltotta a banknál, így felvetődhet, hogy Kulcsár személyesen kapcsolatban állt a miniszterelnök jelenlegi kabinetfőnökével, sőt tájékoztatnia kellett tevékenységéről. A rendőrségről származó információink szerint a szerteágazó ügyben tanúkihallgatási dömping várható, amely során több K&H-s felső vezetőt, illetve számos, állami cégeknél vezető beosztásban lévő személyt beidéznek majd.
Rejtő E. Tibor a K&H Bank 2001-es éves beszámolójában kifejti: „A bankcsoporthoz tartozó leányvállalataink a kiterjedt fiókhálózat előnyeit kihasználva az egész országban kínálják lízing-, faktoring-, életbiztosítási, tőkepiaci, valamint alap- és vagyonkezelési szolgáltatásainkat.”
A dokumentumban külön foglalkoznak a tőkepiaci tevékenységgel: „A tőkepiaci szolgáltatásokra a K&H csoport tagjaként a K&H Equities szakosodott. Tevékenysége két fő üzletágra oszlik: a befektetési szolgáltatások és a Corporate Finance (felvásárlási tanácsadás).”
A beszámoló így folytatódik: „A K&H Equities a K&H Bank befektetési üzletága, amely átfogó szolgáltatásokat nyújtó brókercégként működik.” Figyelemre méltó módon az ügyfélkört akként jelöli meg, hogy „csaknem kizárólag professzionális befektetőkből, pl. nagy külföldi és magyar intézményekből, valamint jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyekből áll”.
*
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. – információink szerint – ötmilliárd forintot használt fel földvásárlásra azon a tízmilliárdon kívül, amit a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. juttatott a társaságnak kifejezetten erre a célra. Úgy tudjuk, 2002 decemberében az NA Rt. számára egy jelentősebb összegű áfa-visszaigénylést teljesített az APEH. Ebből a pénzből három részletben (hogy igazgatósági hatáskörben maradjon a döntés) összesen tizenhárommilliárd forintot utaltak át az ÁAK-nak, amelyet a sztrádakezelő cég a K&H Equitiesnél forgatott meg szabálytalanul. Ennek ellenére az ÁAK Rt. vásárolt földet, a társaság szerint saját bevételeiből. Az ÁAK Rt. az autópálya-matricák értékesítése révén rendelkezik saját forrással, évente tizenkettőmilliárd forint bevételre tesz szert. Ezeknek a bevételeknek a jelentős részéhez év elején jut hozzá, ugyanis a legtöbb matricát az első hónapokban értékesítik.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium korábban hozott egy olyan rendeletet, mely szerint az autópálya-építésekkel kapcsolatos földvásárlásokat az ÁAK Rt. hatáskörébe utalták. Ez nem volt véletlen, hiszen így lehetett autópálya-fejlesztés címén további szabad pénzeszközöket az NA Rt.-től az ÁAK Rt.-hez utalni, ráadásul utóbbi kiadásait az államháztartási törvény nem korlátozza. Földvásárlásra azonban nem kellett a kapott pénzt elköltenie, mivel ezt saját forrásaiból megtette. Ennélfogva a pénzt szabálytalanul megforgathatták.
Az ÁAK Rt. a Pannonplast-botrányban említett tizenhárommilliárd forint mellett 3,2 milliárd forintot utalt át közvetlenül a Britton Llc. nevű off-shore cégnek és nyolcszázmilliót a K&H Equities kiemelt ügyfeleinek. Az ÁAK Rt. illetékese kérdésünkre, miszerint a közpénzek egy jelentős részét milyen indokból utalták át az off-shore cégnek, elmondta: amíg az Állami Számvevőszék, illetve a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vizsgálata tart a cégnél, sem a vezérigazgató, sem pedig a vezérigazgató-helyettes nem ad felvilágosítást.
Kovács László külügyminiszter azonnali hatállyal elrendelte a magyarországi tiszteletbeli konzulátusok működésére vonatkozó rendelkezések felülvizsgálatát – tájékoztatott a hét végén Tóth Tamás külügyi szóvivő. Kulcsár Attilával, a Bécsben kiadatási őrizetben lévő brókerrel ugyanis több tiszteletbeli diplomata is kapcsolatban állt, sőt a gyanúsított Erdős Endre tiszteletbeli kirgiz konzul autójával távozott az országból. Lapunk ezen információját Németh Lajos alezredes, az ORFK kommunikációs igazgatóhelyettese is megerősítette.
Úgy tudjuk, Erdős szintén szerepel a K&H Equities VIP-listáján, és a diplomata 1995-ig a K&H Rt. egyik főosztályvezetője, majd a bank egyik leányvállalatának, a Prokom Marketingkommunikációs Kft. ügyvezetője volt.
A külügyminiszter felfüggesztette azt a gyakorlatot, hogy a tiszteletbeli konzulátusok kérésére a képviselet helyi alkalmazottai részére a Külügyminisztérium körbélyegzővel ellátott igazolványt állít ki, mert felmerült az okmánynyal való visszaélés gyanúja.
A Magyar Köztársaság területén működő tiszteletbeli konzulokat – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – a küldő állam nevezi ki, majd a magyar hatóság a tiszteletbeli konzuli címre javasolt személyről véleményt készít, a külügyminiszter ezt követően adja ki a működési engedélyt.
A Kulcsár kiemelt ügyfeleit tartalmazó listán a Libériai Köztársaság tiszteletbeli konzulja, Nagy Károly neve is felbukkan. Nagy egyébként kézbesítési megbízottja az Ashmore Investments Llc. nevű off-shore cégnek, amely szintén kiemelt ügyfél volt. Az afrikai ország tiszteletbeli konzulátusa egyébként Budapesten, a szintén VIP-listás Panoráma Szálloda és Vendéglátó Rt. székhelyén működik. A társaságot a Demisz (a KISZ jogutódja) alapította, majd az Autó-Danubia Kft.-n (ugyancsak kiemelt ügyfél) keresztül került a már említett delaware-i off-shore cég tulajdonába. A szállodai részvénytársaságban Kiss Péter kancelláriaminiszter felügyelőbizottsági tag, Karl Imre korábbi szocialista országgyűlési képviselő pedig az igazgatóság elnöke volt.
***
Kodela is VIP-ügyfél volt
Értesülésünk szerint Kodela László, a Miniszterelnöki Hivatal korábbi humánpolitikai helyettes államtitkára, a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Rt. jelenlegi elnök-vezérigazgatója szintén a K&H Equities kiemelt ügyfele volt. Kodelát lapzártánkig nem tudtuk elérni. A volt helyettes államtitkáron kívül még Pintér Dezső, a tv2, Dunai György, a Betonút Szolgáltató és Építő Rt. vezetője, Forró Tamás, a Nap-kelte riporterének cége, Endrényi Éva, Kovács László MSZP-elnök barátnője, György Gábor, a Sláger Rádió vezérigazgatója, Kónya Imre, az MDNP alelnöke, Börcsök Dezső, a Népszava jelenlegi tulajdonosa, Bleuer István, a kormánylap volt birtokosa, a Gyurcsány Ferenc sportminiszterhez köthető Altus Befektetési Rt., Alexandru Mudura, a kormányfő barátja és vadásztársa szintén szerepel a VIP-listán.
Kulcsár mintegy negyven főt számláló protokoll-listáján Lamperth Mónika belügyminiszter és férje, Jegesy András ügyvédnek a neve is szerepel. Jegesy irodája az Újpesti rakpart 1.-ben volt, ott, ahol a Britton Capital székhelye van, és ahol a bróker is lakott.
Az ÁAK és a K&H Bank közötti egyik kapocs Törökbálint szocialista önkormányzati képviselője, Gáldi György lehet, aki a Pest Megyei Közgyűlés MSZP-frakciójának tagja is egyben.
László Csaba a K&H Bank vezérigazgató-helyetteseként az ABN Amro Bankkal történt fúziót koordinálta, így ő felügyelte a két pénzintézet értékpapír-kereskedelmi cégeinek összeolvadását is, amelynek során 2001. június 19-én megalakult a K&H Equities. László Csaba kabinetfőnöke az a Fenyővári Noémi, akinek barátja Csuka László, a brókercég munkavégzés alól felmentett vezérigazgatója. Kulcsár egyébként – Rejtő E. Tibor és Zarnóczi Tibor mellett – Csukának is beszámolási kötelezettséggel tartozott.
Hungary FM: June, Just the Usual Scenes + Video














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!