Ez év első fél évében összesen több mint ezermilliárd forinttal növekedett a központi költségvetés forint- és devizaadóssága – derül ki a Pénzügyminisztérium adataiból.
A központi költségvetés devizaadóssága az év első felében 352,3 milliárd forinttal nőtt: a növekedés mértékét a 244,1 milliárd forint értékű devizakötvény-kibocsátás, az 56,4 milliárd forint értékű hitelfelvétel, illetve a 245,5 milliárd forint értékű devizahitel-törlesztés határozta meg. A devizakötvény-kibocsátásból befolyó összeget az adósságkezelő az év további hónapjaiban megvalósítandó törlesztések és előtörlesztések fedezetére devizabetétként helyezte el. Az összesen 500 millió euró összegben felvett szindikált hitelből júniusban 200 millió eurót, azaz 52,6 milliárd forintot hívtak le. A forint árfolyamának gyengülése 297,3 milliárd forinttal növelte a devizaadósság-állományt, ebből az árfolyamveszteségből 166,4 milliárd forint június hó folyamán képződött.
A költségvetés forintadóssága az első fél évben 703,9 milliárd forinttal emelkedett. A forintadósság három százalékát kitevő forinthitel-állomány az esedékes törlesztések és előtörlesztések következtében összesen 119,7 milliárd forinttal csökkent. Az átvállalt hitelek közül a kedvezőtlen kamatfeltételű hiteleket folyamatosan előtörleszti az adósságkezelő: április és június között összesen 69,6 milliárd forint összegben valósult meg forinthitel-előtörlesztés. Az MNB-vel szembeni hitelek törlesztése 36,4 milliárd forintot tett ki az első fél évben, melyből 18,2 milliárd forintot júniusban fizettek vissza. Mindezek eredményeként a központi költségvetés forinthitel-állománya június végén az 1990 előtt keletkezett, MNB-vel szembeni, 107,6 milliárd forint összegű hitelekből, és a 125,9 milliárd forint összegű, 1999–2002 között átvállalt hitelekből állt.
Az összes adósság 72,2 százalékát kitevő, forintban kibocsátott állampapírok állománya az elmúlt fél évben – 823,5 milliárd forinttal – 7427,3 milliárd forintra növekedett. A piaci értékesítésű állampapírokon belül az év első hat hónapjában az államkötvények állománya 733,5 milliárd forinttal, a diszkontkincstárjegyek állománya 140,6 milliárd forinttal növekedett, míg a lakossági állampapírok állománya 43,7 milliárd forinttal csökkent. A nem piaci értékesítésű állampapírok állományának csökkenéséből ötmilliárd forintot jelentett a gázközműkötvények piacról, illetőleg közvetlenül az ÁPV Rt.-től történt februári visszavásárlása.
A múlt hét elején az eddigi stabilról leminősítést valószínűsítő negatívra rontotta a hosszú futamú szuverén magyar deviza- és beladósság kilátását a Fitch Ratings londoni hitelminősítő, a gazdaságpolitika következetessége feletti kételyeire hivatkozva. A Fitchnél az MTI-nek az intézkedés után azt mondták: ha az év végéig nem lesz érzékelhető fordulat, a cég komolyan megfontolja a magyar besorolás tényleges rontását.
Hungary FM: June, Just the Usual Scenes + Video














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!