Ópiummal teli fazékba mártják ujjaikat reggelente az afgán szülők, hogy droggal etessék meg gyermekeiket a napi munka megkezdése előtt, írja helyszíni beszámolójában a BBC. Az ópiumadag hatására a gyermekek elcsendesednek, s így nem zavarják szüleiket a szőnyegszövésben. Az észak-pakisztáni Peshawar mintegy 1800 menekültnek otthont adó Khurasan menekülttáborában – amelyet még Afganisztán szovjet megszállása idején, az 1980-as években hoztak létre – egy 1983 óta ott élő menekült, Altaf Khan elmondása szerint a táborlakók 90 százaléka szőnyegkészítéssel foglalkozik. Véleménye szerint az asszonyok kelletlenül adják az ópiumot kicsinyeiknek, ám így elkerülhető, hogy a kicsik elcsatangoljanak vagy a város utcáin kolduljanak.
Mallaley, aki édesanya, tudja, hogy veszélyes a gyerekek drogra szoktatása, komoly egészségkárosodáshoz vezethet, ám – mint mondja – nem tehet mást: férje a harcok során lerombolt otthonuk újjáépítése érdekében visszatért Afganisztánba, s neki itt, a táborban, a nagy figyelmet igénylő szőnyegszövés az egyetlen jövedelemforrása.
A menekülttáborok lakóinak többsége szőnyeggyárakban dolgozik bérmunkásként, míg mások otthonukban szőnek. Egyméternyi szőnyeg elkészítéséért 30-40 dollár a fizetség, ez azonban – egy héten át tartó, napi 14 órás elfoglaltság esetén is – embert próbáló feladat. „Azért is folyamodnak drogfogyasztáshoz a napi munka során, mert az ópium fokozza munkaképességüket” – adta tudtul Abdul Rub pástu menekült, aki a tábor vezetője is egyben. Rub szerint a türkmén szőnyegszövők 60 százaléka ópiumfüggő: apák és fiúk együtt fogyasztják a keménydrogot. Az ópium Afganisztánból könnyen beszerezhető, de az afgán határral határos pakisztáni törzsi területeken is jelentős mákültetvények vannak. A hatóságok a táborban nem lépnek fel szigorúan az ópium terjesztése, fogyasztása ellen. A 35 éves Meer Muhammed szerint mindennek a háború az oka: „nem lennénk az ópiumra utalva, ha Afganisztánban béke lenne” – mondja.
Khurasanban és a többi peshawari menekülttáborban megtalálhatók az ópiumfüggővé válók rehabilitációjával foglalkozó nem kormányzati szervezetek, szociális intézmények misszionáriusai is. Tarik Suleman doktor, a Nijat Gyógykezelési Központ vezetője szerint azonban az ópiumfüggőség visszaszorítása csak a térségbeli ópiumtermelést kontrolláló, központilag összehangolt program megszületésével lehetséges.
Afganisztánban – minden erőfeszítés ellenére – virágzik a drogtermelés: idén várhatólag 4000 tonna nyers ópiumnál is több lesz a „termés” – mondta Ernst Strasser osztrák belügyminiszter bécsi sajtóértekezletén. A miniszter hangsúlyozta: az ország az EU támogatása ellenére nem tud kitörni a kábítószer-termelés, a hadurak uralma és a gyenge központi kormány alkotta ördögi körből. Amikor például pénzt adtak a parasztoknak az ópiumtermő földek felszámolására, azok előbb ültetvényeket hoztak létre, hogy megszüntetésükért aztán megkapják a pénzt.
Kocsis Máté: Nem igaz, hogy az RTL nem politizál + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!