Rendkívüli ülésükön tárgyalták meg hétfőn a rektorok a Medgyessy-csomag egyetemeket érintő több milliárd forintos pénzelvonásának hatásait. A Magyar Rektori Konferenciát – a Medgyessy Péter miniszterelnöknek és Magyar Bálint oktatási miniszternek is eljuttatott állásfoglalás szerint – aggodalommal tölti el, hogy a felsőoktatási intézmények támogatási előirányzatát 3,371 milliárd forinttal csökkentik.
Mivel a tervezett elvonás a bér- és hallgatói előirányzatokat nem érinti, az teljes mértékben az egyébként is szűkös dologi és működési előirányzatokat terheli, mintegy 25-30 százalékkal csökkenti – olvasható a Magyar Rektori Konferenciát dokumentumában. A rektorok amellett, hogy szeretnék megismerni az intézkedések hátterét, „hangsúlyozottan” kérik, hogy az idei elvonások a jövő évi bázis-előirányzatot ne terheljék, továbbá kívánatosnak tartják, hogy a ppp (public private partnership) alapú támogatást kapjon, mert ez segíthetné az egyetemek fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását.
Állásfoglalásukban kiemelik: felsőoktatásunk a magyar gazdaság egyik legdinamikusabb húzóágazatának tekinthető, amelynek többek között fel kell készülnie az uniós csatlakozás kihívásaira. A gazdasági megszorítóintézkedések azonban az Európai Unióhoz történő csatlakozás felsőoktatást érintő reformját várhatóan jelentősen megnehezítik, ezért kérik az érintett kormányzati szerveket érveik megfontolására és figyelembevételére.
A lehetőségek 15 éve: tízmillió forintra emelkedett az energetikai otthonfelújítás támogatása















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!