Röviden

Munkatársainktól
2003. 07. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyan a kiadottaknál kisebb első félévi eredményeket vártak a svájci Novartis gyógyszergyártó cégtől az elemzők, de még így is egy százalékos nyereségnövekedést produkált a cég. A Novartis közleménye szerint, az idei év első hat hónapja alatt 2,379 milliárd dollárral nőtt a cég nyeresége, forgalma pedig meghaladta a 11,9 milliárd dollárt. A Novartis konszernnél – az év egészére – a forgalom emelkedését várják. (P. B.)

A lengyel gazdaság növekedése az idén meghaladhatja a 3,5 százalékot, a tavalyi 1,4 százalék után. Susan Schadler, az IMF lengyelországi képviseletének vezetője a Rzeczpospolitának nyilatkozva elmondta: véleményük szerint Lengyelországban nincs már szükség a növekedés pénzügyi eszközökkel való ösztönzésére. (MTI–Eco)

Tizenötmilliárd forintra emelték az OTP Jelzálogbank Rt. jegyzett tőkéjét. A 2002 februárjában hárommilliárd forint jegyzett tőkével alakult OTP Jelzálogbank jegyzett tőkéjét legutóbb, márciusban 9,5 milliárd forintra emelték. (P. B.)

Az angol–francia Eurotunnel, a „Csalagút” üzemeltetője, az idei első félévben kisebb veszteségről adott számot, mint a tavalyi évben, de bejelentette, hogy éves bevételei aligha lesznek elégségesek a kamatteher fedezésére. Az Eurotunnel 2003 első hat hónapja alatt huszonkettőmillió euró veszteséget ért el, míg a tavalyi esztendő első félévi vesztesége százharmincnyolcmillió euró volt. (MTI–Eco)

Átszervezi termelését a német Volkswagen AG. A cég Brazíliában leépít, Mexikóban viszont a termelés növelését tervezi. A VW brazíliai leányvállalata huszonötezer alkalmazottjának 16 százalékát, 4000 embert bocsát el. A leépítést a brazil autópiac, valamint az exportpiacok gyenge teljesítménye indokolja. (MTI–Eco)

A cseh állami sörgyár, a Budejovicky Budvar (Budweiser) nagy riválisa, a világ legnagyobb sörgyára: az amerikai Anheuser-Busch Inc. vételi ajánlatától tart. A csehek attól tartanak, hogy az amerikai cég csak a névhasználat miatt vásárolná fel a Budejovicky Budvart, amellyel évek óta vitában áll a márkanév használata miatt. (MTI–Eco)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.